Olvasó

2010.05.31. 02:30

Felhozó mérkőzést játszott a válogatott

Az ökölvívásban szokás, hogy egy-egy versenyzőnek gyengébb ellenfeleket kötnek le a címmecsek előtt.

Gróf András

Joggal merülhet fel a szurkolókban az a kérdés, hogy mi szükség van egy ilyen összecsapásra. A német válogatott helyzete természetesen teljesen más, hiszen ők a futballvilág nagy eseményére készülnek, de a magyar együttes szempontjából nem látszik a cél. Persze, lehet magyarázkodni, hogy fontos a csapatépítés, a fiatalok beillesztése,esetleg gazdasági előnyök kiaknázása. Utóbbi, a kilátogató tizenkétezer nézővel azt hiszem elhanyagolható. A következő Európa-bajnoki selejtezőre készülő együttes kialakítása is kérdéses, hiszen Király Gábor nem valószínű, hogy a jövőt képviseli. A védelem közepén folyamatosan kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Juhász Roland középpályásként való szerepeltetése is furcsa döntés volt. Talán csak az U21-es világbajnokságon remeklő Koman Vladimir és Németh Krisztián debütálása mondható pozitívumnak.

Már előre félek a jövő szombattól, amikor a szintén világbajnoki szereplő hollandok otthonában lép pályára együttesünk, hiszen a tulipánosok sokak szerint a vb egyik titkos esélyesei.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!