Legyen gatyamadzag!

Csodálom, de ezt most a legkomolyabban mondom, majd mindjárt ki is fejtem, csak nekifutok egy kicsit. Nem tudom, önök hogy vannak vele - én speciel a Rubik-kockából pontosan egy oldalt tudok kirakni és még a másikból egy picit, ha szerencsém van. Épp eleget égtem, amikor annak idején a gyerek érdeklődött némileg a téma iránt - pechemre látta valahol a tévében, amikor egy nyolcéves kiscsávó tizenhat másodperc vagy mennyi alatt kirakta az egészet, és valami hasonlót várt volna istentől, aki annak idején voltam, na, ott, amikor érezhető vérverejtékkel pakoltam ki az egy oldalt, akkor éreztem először, hogy pár kellemetlen hajszálrepedés indul meg a szobromon (plusz ugyanez idő tájt a papírrepülő-hajtogatás, amit csak csákóig tudok - mégse kellett volna olyan elégedettnek lenni, hogy kihagytam az óvodát stb.). Az említett szobor azóta egyébiránt alighanem egy kis rakás kőpor, ez az élet rendje sajna, mellesleg már kockám sincs. Van viszont ez a 45 éves, derék brit kőműves, aki 26 évet, pontosítok, 27 400 órát töltött el a kockával, egy percre sem adta fel, nem kért segítséget, aztán egyszerre csak, mondhatni ripsz-ropsz, megvolt. Tudom, hogy hülyén hangzik, de én ezt az embert azok közé merészelném emelni most, akik teljes joggal csodált példaképei az emberiségnek: a nagy felfedezők, a hegymászók, az űrhajósok, a Földet körbevitorlázók és mindazon hőseink illusztris társaságába, akik saját maguk fölé nőve, képességeik határait elfeledve érték el azt, amire csak nagyon-nagyon kevesek képesek. E meg nem alkuvó, huszonhat év alatt célba érő ember tette igencsak sokat elárul - sok tekintetben szánalmas - fajunk igazi képességeiről: hogy tényleg bárki és bármivel lehet hős: indulok, és veszek egy Rubik-kockát. Ha kínai, hát kínai. Az is megteszi.

Hét gramm széndioxidot termel egy Google-keresés.

Már nem csak azért persze, mert ennyit szuszogunk, amíg megjön az eredmény - az óriás adatközpontok, szerverparkok iszonyatos energiákat fogyasztanak: erre figyelmeztetnek a meghökkentő adatot közreadó tudósok. A Google természetesen nem késett a megfelelő válasszal: az ő központjaik a leggazdaságosabbak a világon, s mire a felhasználó bepötyögi, mit is keres, és megkapja, a gépe több energiát fogyaszt, mint a nagy szerver. Kíváncsi volnék, hogyan alakul ugyanez a képlet a magyar adatnyilvántartások vonatkozásában. Vegyünk egy egyszerű példát: mondjuk eredetvizsgálat, tetszenek tudni, járművek esetében kötelező, átlag tizenöt-húsz fotó készül a kocsiról vagy a motorról, legyen mondjuk egy megabájt/kép, arról sajnos nincs adatom, naponta hány jármű eredetvizsgázik az országban, de gyanítom, nem kettő, rövid fejszámolással kijön, hogy elég nyugodt lennék, ha a gigaszerver (mondjuk) hűtésére fordított pénz nem lenne sokkal több, mint az egész tökéletesen felesleges ingyencirkusz összes költsége - amit persze mi állunk, ismét csak. Tökéletesen felesleges - ezt nem csak én mondom, hanem a Gazdasági Versenyhivatal is, novemberben az újságokban megjelent, lényegében tizedik éve fizetünk egy törvény- és alkotmányellenes, értelmetlen, csak bizonyos körök gazdagodását szolgáló (de azt folyamatosan) izét. Történt valami? Megszüntetik? Dehogyis történt, dehogy szüntetik. Legrosszabb esetben majd átnevezik, tudom is én, lesz a neve mondjuk regisztrációs adó. Ja, jut eszembe, az már foglalt egy korábbi átnevezésből adódóan. Akkor legyen gatyamadzag. Nekünk olyan mindegy: csak nézünk csendben, és már nem is hisszük, hogy lehetne máshogyan is.

Lap(csoport)unk a fő támogatója Presser Gábor szólókoncertjének. 

Jó, szinte látom a félmosolyokat, nem, nem szeretnék a szokásosnál erősebben arcoskodni, természetesen azért eszem ágában sincs azzal kérkedni, hogy a DH szólóban muzsikálta volna ki a rávalót, de tény, tisztességesen rá vagyunk nyomtatva a jegyre, a lényeg pedig mindenképpen az, hogy önök, a mi olvasóink is szép számmal kaphattak a kétszemélyes belépőkből a hétfői, veszprémi bulira. Nem szeretek jósolgatni (a tuti bulikkal megjártam már jó néhányszor), de most mégis nyugodt szívvel jelentem ki, nem sokan fognak tudni belekötni ebbe (és az ezt követő, pesti Presser-koncertbe. Negyvenegynéhány év, egy megkérdőjelezhetetlen, a kezdetektől csak felfelé törő szakmai ív; a hazai könnyűzenében azóta is egyedülálló LGT, a színházi-színpadi remekek és az utánozhatatlan szólóanyagok, nem szólva a másoknak írott dalokról és mások szerzeményeiről, amiket ő vitt sikerre... És (nekem legalább) nem mellékes az sem, hogy Presser egyike azon keveseknek, aki meg tudta őrizni magát, aki nem ragadt bele a politika mázos-szaros légyfogójába; akit évtizedek folyamatos ünneplése sem tudott elrepíteni valami fura dimenzióba, mint oly sok könnyű kis lufifejet; aki nem lett tagja semmilyen gőgös, mindenkit egyformán semminek néző művész-elitklubnak; aki, köszöni szépen, maradt, aki mindig is volt: a Pici. Néhány főbb szereplő mellett egyedül miatta volt érdemes nézni a korábbi Megasztár-adásokat - pontosabban a véleménye, a mondandója, a stílusa miatt. És most ő lesz a központban és a középpontban - noha nagyon sok kiváló zenész lesz a vendége a színpadon. Sokakkal találkozunk hétfőn este - a többieknek meg majd mesélek...