Hétlövet

Mindjárt kibontjuk ezt a nemes anyagot egy kicsit jobban is, de előrebocsátom: bármilyen látszólagos egybeesés a svájci és egyes lokális jelenségek között csupán a véletlen műve avagy sanda belemagyarázás. Mindkettőtől szigorúan távol tartjuk magunkat. De jöjjön a lényeg: a derék helvétek egyelőre egy több száz, jelentős teljesítményű szervert foglalkoztató gépterem teljes hőelvezetését oldották meg viszonylag egyszerű módon: mellé építettek egy - uszodát. Tudják mit, kimondom én amúgy magyarmiskásan: élményfürdőt. Ha jól emlékszem, olyan húszegynéhány éve kempingeztem egy rövidet Svájcban és - ami még hihetetlenebb volt - Liechtensteinben: mit mondjak, első nap - a közepesnél picit emelkedettebb borközi állapotban - néhány kósza percet azért elimbolyogtunk a szelektív szemétgyűjtősziget előtt... A lyukak miatt én elsőre azt tippeltem, valami szólószauna, az egyik haverom meg azt mondta, postaláda az, csak csomagoknak van... Isteni mázli, hogy se bele nem másztunk meztelenül, se csomagunk nem volt. Mindegy, félóra múlva, amikor egyik utolsó sörösdobozt hajítottuk a büfé melletti sima szemetesbe, a kemping gondnoka udvariasan, de határozottan kézen fogott, és elvitt a szaunapostához - akkor már nagyjából a feliratokat is láttam a bödönökön. És tessék: már nálunk is van. A jobbtól nem szégyen tanulni. Én mindenesetre közelebb húztam a kádhoz a laptopot. Ja, és csak kérdezem amúgy: biztos, hogy csak ilyen szerverek kedvéért éri meg uszodát építeni, hogy az ember okosba hűthessen valamit?

Június végére elkészíti a nemzeti átállási terv első változatát egy tavaly alakult bizottság.

Nemzeti átállási terv - ugye szintén meg tetszettek rázkódni könnyedén? Mondjuk példát láttunk csak az elmúlt tizennyolc évben is szép számmal, honnan meddig lehet húzni az átállási íveket - messzebb ne menjek, én is voltam ugyebár vezetője a Vadliba őrsnek, aztán be is szerveztek, igaz, csak a kórusba, viszont telente extrakemény hógolyóval többször is tökön dobtam Lenint a téren, és a nyomomban lihegtek a csőre töltött munkásőrök, szóval eléggé kiegyenlített volt az életem politikailag. Akkor még - mindegy, megkérem a jobb szándékúakat, legyintsenek rám. Szóval a nemzeti átállási tervet az a bizottság (hogy ebből is ki tudtam maradni...) készíti majd júliusra, amely az euró bevezetésének gyakorlati tennivalóival foglalkozik. Ühüm. Euró... mit mondjak, jöjjenek, érezzük együtt, ugye tényleg csak ennyi van vissza - felértünk a tetőre, már jó, már nagyon jó, nem lehet jobb: jöhet az euró. Mármint majd. Oké, azt még nem tudjuk, mikor - egyszer egy szép napon, ahogy Attis mondta. Olvasom egyébként, az sem dőlt ám még el, hogy euró vagy euro lesz a neve minálunk az eurónak - mármint hogy írhatjuk-e majd mi magyarosan, hosszú ó-val, vagy olvadunk Európába röviddel... Én javasolnám - idő lesz rá, hogy megszokja az ötletet az unió - ne alkudjunk, mint valami kupec: nálunk az euró legyen magyaró, még inkább...: mogyoró. Annak értelme is van, meg hosszú ó is. A mogyoró árfolyama pedig lehetne 1 forint - tessék, máris megreformáltuk a pénzügyeket! Héló, valaki! Lehetnék két hónapra valamilyen miniszter?

Ittasan mozdonynak ment a rendőrkapitány.

Istenemre mondom, nem áll szándékomban utórugdosni - a körülményekhez, vagy mondjuk Kiss Ernő dandártábornokhoz képest egész korrektül rendeződött az ügy: itt nem volt alterego, különösebb kenés-tusolás, nem tűnt el a vérminta, nem derült ki, hogy álarcosok fegyverrel kényszerítették, hogy egyen meg háromezer dianás cukrot... Megtörtént, nem telt el két nap, leváltották - nem is történhetett máshogy, nagyot hibázott. Pontosítok máris, nem nagyot hibázott: hanem kapitálisat. Merthogy a kapitány nem csupán saját életének dereglyéjébe vágta tövig a csáklyát ezzel a teljesen elképesztő és megmagyarázhatatlan felelőtlenséggel (amit mellesleg szerencsére olcsón, pár karcolással úsztak meg): azt gondolom, teljes testületét, minden egyes bajtársát hagyta cserben azon az éjszakán. Merthogy továbbra is ők járőröznek az utcán: ők fogják megállítani - reménykedjünk - a szabályokat semmibe vevőket, a tiloson áthajtókat, a piásan autóba ülőket - és jó idő telik még el, mire pironkodás nélkül hivatkozhatnak a zéró toleranciára: bár ezúttal nem ők rontottak... Bevallom, nekem már az is sok volt, amikor a szigorú tekintetű és beszédű Kondorosi államtitkárról derült ki nemrég, hogy nem kicsit tilosban parkolt. Apróság, mondhatnánk, és mégsem az: mert ebben az országban tízezer ember fogja azonnal azt mondani - ja, ha neki szabad... Hát nem szabad: se nekünk, se másnak - legyen matróz vagy kapitány...