Olimpia

2012.08.16. 13:38

Olimpikonok rendhagyó edzése a Kékszalag-győztes katamaránon

Balatonfüred - Az idei Kékszalag vitorlásversenyen rekordidővel győzedelmeskedő Fifty-Fifty kétárbocos katamarán csapatának edzésére látogatott el a magyar olimpiai csapat nyolc tagja, akik felültek a kéttestű hajóra, majd a nyílt vízen száguldoztak az egyedülálló járművel.

Halmos György

Józsa Márton, a Fifty–Fifty csapatvezetője, kormányosa elmondta, hogy a rendhagyó rendezvénnyel a rendkívül sikeres olimpia csapat teljesítménye előtt akartak tisztelegni. A csütörtöki edzésen Berecz Zsombor (vitorlázó), Cseh László (úszó), Csernoviczki Éva (cselgáncsozó), Dombi Rudolf (kajakozó) Kozák Danuta (kajakozó) Kökény Roland (kajakozó), Jakabos Zsuzsanna (úszó) és Szabó Gabriella (kajakozó) voltak jelen. A csapat többségének „lételeme” a víz, kivétel a cselgáncsozó Csernoviczki Éva, aki a csütörtöki alkalmat megelőzően még nem ült vitorláson. Volt olyan olimpikon, mint Cseh László, aki Balatonalmádi kötődése révén nagyobb tapasztalattal rendelkezett a vitorlázás terén, sőt már indult is egyszer versenyen, de még ő sem ült ilyen gyors hajón.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!