Olimpia

2012.08.12. 06:33

Olimpia - Mi történik vasárnap? (folyamatosan frissítve)

Kövesse velünk a vasárnapi eseményeket, szurkoljunk a magyar sportolókért ma is a londoni olimpián!

MTI

Pars Krisztián viszi a magyar zászlót a záróünnepségen

A kalapácsvetésben aranyérmes Pars Krisztián viszi a magyar zászlót a londoni olimpia esti záróünnepségén.

Erről a Magyar Olimpiai Bizottság tájékoztatta az MTI-t. Az ötkarikás játékok záróünnepsége 22 órakor kezdődik.

 

Tóth ötödik, Kovácsot kicsengették

Egyik magyarnak sem sikerült a lovaglás, így három szám után Tóth Adrienn az ötödik, Kovács Sarolta a 33. helyen áll vasárnap a londoni olimpia öttusaversenyén.

A Greenwich Parkban található, 23 ezer nézőt befogadó lovas arénában - akárcsak szombaton a férfiak versenyén - ezúttal is csaknem megteltek a lelátók. A két magyar közül az első körben Kovács Sarolta került sorra, aki a 13-as számú lovat, All Rise-t húzta. A szám nem hozott szerencsét Kovácsnak, pedig úgy tűnt, hibátlanul teljesíti a pályát. Az utolsó előtti akadályt azonban nemcsak leverte, hanem le is esett a lóról. Mire visszaszállt a nyeregbe, s újra rávezette a lovat az utolsó két akadályra, túl sok időt telt el, az utolsó ugrás előtt kicsengették. Így a kapható 1200 pontból be kellett érnie 420 ponttal. Összesítésben 2348 ponttal a 33. helyre esett vissza. Tóth Adrienn azzal a Warrenstown Q nevű lóval vágott neki a pályának, amely az első körben két akadályt vert lengyel lovasával. A 21 éves magyar ennél többször, ötször hibázott, ami 100 pont levonást jelentett. Az 1100 ponttal összteljesítménye 3220, s visszacsúszott az ötödik helyre. Az élen a világranglistát vezető litván Laura Asadauskaitének és a brazil Yane Marquesnek egyformán 3268 pontja van. Harmadik a háromszoros világbajnok francia Amelie Caze (3260), negyedik a brit Samatha Murray (3236). Tóth kilenc másodperces hátránnyal kezdheti majd a futást az éllovassal szemben, ez a szám azonban nem tartozik erősségei közé. A lövészettel nehezített futás magyar idő szerint 19 órakor kezdődik a Greenwich Parkban.


Orbán Viktor gratulált a magyar olimpikonoknak

Orbán Viktor levélben gratulált vasárnap a magyar olimpiai csapat nagyszerű helytállásához - tájékoztatta a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-t.

Havasi Bertalan közölte, hogy a kormányfő Borkai Zsoltnak, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének címezte levelét, melyben kifejtette: mi, magyarok az olimpiai mozgalomban annak újjászületése óta figyelemre méltó szerepet játszunk. A múltból hozott jó hírnév és érdemek azonban csak annyit érnek, amennyit hozzátesznek a mai utódok. S mint azt az egész világ láthatta, vannak méltó, nagyszerű utódok - fogalmazott Orbán Viktor. "A magyar csapat minden tagjának, sportolóknak, edzőknek, sportvezetőknek, az egészségügyi stáb, valamint az iroda dolgozóinak szívből gratulálunk" - írta a miniszterelnök, aki levelét úgy zárta: "Széchenyi óta tudjuk, Magyarország nem volt, hanem lesz. Büszkék vagyunk Önökre. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!" Havasi Bertalan tájékoztatása szerint Orbán Viktor Borkai Zsoltnak "a világ tetejére" címezte az olimpikonoknak gratuláló, vasárnap elküldött levelét.

 



Ötödik a férfi vízilabda-válogatott


Ötödikként végzett a londoni olimpiára címvédőként érkezett magyar férfi vízilabda-válogatott, miután a vasárnapi helyosztón legyőzte a spanyolok nemzeti csapatát.

Eredmény, az 5. helyért:
Magyarország-Spanyolország 14-8 (4-1, 3-2, 5-1 2-4)

Vízilabdacsarnok, 3000 néző, vezette: Marijo Brguljan (montenegrói), Alan Balfanbajev (kazah)

Magyarország:
Nagy Viktor - Varga Tamás, Madaras Norbert 1, Varga Dénes 2, Kásás Tamás, Hosnyánszky Norbert 2, Kiss Gergely 2, Szivós Márton, Varga Dániel 1, Biros Péter 2, Steinmetz Ádám 2, Hárai Balázs 2

A spanyol góldobók:
Marc Minguell Alferez 3, Albert Espanol Lifante 2, Blai Mallarach Guell, Felipe Perrone Rocha, Ivan Perez Vargas 1-1

A csapatok bemutatásánál, bár a szokásoshoz képest ezúttal jóval kevesebben ültek a nézőtéren, a "hagyományos" hangerővel harsant fel a buzdítás: "Magyarok! Magyarok!", majd a "Ria, ria, Hungária!" is. A szurkolók zöme azzal együtt kitartott a Kemény Dénes irányította, s megszakítás nélkül három olimpián is diadalmaskodó együttes mellett, hogy Londonban véget ért az ötkarikás menetelés, s csupán az ötödik helyért szállhatott vízbe a társaság, amelynek tagjai közül többen is nyilvánvalóan most utoljára szerepeltek nyári játékokon a nemzeti együttes színeiben.
Kiss Gergely nyitotta meg a gólok sorát egy lecsorgó labdát pöckölve be a spanyol kapuba, majd a center Steinmetz Ádám volt eredményes húzásból (2-0). A spanyolok emberelőnyből szépítettek, és bár Varga Dénes büntetőt rontott, Hárai Balázs centerből kétszer egymás után betalált (4-1).
A második negyed fórból született spanyol góllal kezdődött (4-2), s emberelőnyből bombázott a hálóba Varga Dániel is (5-2). Hat az öt ellen hasonlóképpen hatékonynak bizonyult a rivális, a csapatkapitány Biros Péter ötméteresből válaszolt, majd Madaras Norbert balja villant igen messziről (7-3).
A nagyszünet után sem változott a mérkőzés képe, a  magyar csapat irányította a játékot, ezt igazolta a harmadik negyedet felvezető tripla: Biros, Varga Dénes, majd Steinmetz sikeres lövése, amellyel már 10-3-ra vezetett a Kemény-legénység. Egy spanyol gólra Hosnyánszky-bomba következett, utána pedig alkalmi centerként Varga Dénes jeleskedett (12-4).  
A záró nyolc percben védekezési hibák nyomán közelebb jöttek a spanyolok (12-6), Hosnyánszky hatalmas lövéssel torolta meg a duplát, majd centerben Kiss ügyeskedett (14-6). Az ellenfél erejéből még két gólra futotta így 14-8-ra győzött és a londoni olimpia férfitornájának ötödik helyét szerezte meg a magyar vízilabda-válogatott.
Ennél rosszabbul olimpián csupán egyszer, 1992-ben szerepelt, ahol hatodik lett, ötödikként pedig korábban kétszer, 1924-ben s 1988-ban végzett.


Negyedik a férfi kézilabda-válogatott

Spiller István, az MTI különtudósítója jelenti:
London, 2012. augusztus 12., vasárnap (MTI) - A negyedik helyen végzett a magyar férfi kézilabda-válogatott a londoni olimpián, miután a zárónapi bronzmérkőzésen 33-26-ra kikapott a horvát csapattól.

A vasárnapi találkozó gyakorlatilag már az első félidőben eldőlt, a gyenge védekezés miatt sok volt a kapott gól, és hiányzott a megfelelő összpontosítás.
A magyarok ötödik alkalommal végeztek a negyedik helyen (1936, 1980, 1988, 2004, 2012) nyári játékokon, ennél jobb helyezésük pedig nem volt.

A 3. helyért:
Horvátország-Magyarország 33-26 (19-14)

Kosárlabdacsarnok, 14 ezer néző, V: Horacek, Novotny (cseh)

a horvát gólszerzők: Lackovic 8, Cupic 8/1, Duvnjak 5, Strlek 5, Kopljar 3, Vori 2, Vukovic 1, Buntic 1

Magyarország:
Fazekas - Harsányi 7/2, Nagy L. 6, Schuch, Ilyés, Zubai 3, Vadkerti 1 - cserék: Mikler (kapus), Lékai 2, Mocsai, Iváncsik G. 2, Putics 5, Laluska

A két együttes a csoportmérkőzések során már találkozott, akkor a horvátok simán, 26-19-re diadalmaskodtak.
A bronzmeccsen nem játszhatott Császár Gábor, aki a svédek elleni elődöntőn bokasérülést szenvedett. Ő a cserepadon, melegítőben szurkolta végig az összecsapást.
Az első nyolc percben felváltva estek a gólok, majd 4-4-nél Nagyot kiállították, és ahogy visszajött, Vadkertit küldték ki. Aztán Nagy megint kiült, a hatperces emberhátrányt 2-3-mal zárta a válogatott. Ahogy a horvátok Veszprémben légióskodó kapusa, Alilovic belelendült, 11-8-ra elhúzott csapata. Mocsai kapitány cserékkel próbált frissíteni, és 11-10-nél már az 1996-ban és 2004-ben aranyérmes horvátok kértek időt. Ez jót tett nekik, a 25. percben, 11-15-nél már Mocsai kapitány próbálta rendezni a sorokat. A szünetig azonban tovább nőtt a különbség.
A második félidőben 3-1-es rohammal kezdett az ellenfél, és minden addiginál nagyobb távolság alakult ki a két gárda között. A horvátok még kettős emberhátrányban is betaláltak, ám 23-16-tól kezdve elkényelmesedtek, sorozatban három gólt kaptak, így kapitányuk időt kért a 41. percben. Cupic hatperces gólcsendet tört meg, ettől valamelyest magához tért együttese.
A 48. percben Mocsait kiállították, 27-21-re módosult az állás, innen már nem volt visszaút. A hajrában szinte semmi sem sikerült, sok volt a labdavesztés, a rutinos horvátok pedig ezt kihasználták. Az 54. percben, 31-22-es hátrányban Mocsai már azért kényszerült időt kérni, mert tartani kellett a kétszámjegyű vereségtől. Ez a csúfság nem következett be, és végül - akárcsak a csoportkörben - hétgólos kudarc lett a vége.
később:
döntő:
Franciaország-Svédország 16 ó


Magyar bírók a röplabda és a vízilabda döntőjében

A férfi röplabdatorna fináléját Hóbor Béla, míg a férfi vízilabdázók döntőjét Juhász György vezeti vasárnap a londoni olimpián.

A röplabdázóknál a harmadik ötkarikás aranyérméért pályára lépő brazil válogatott a második olimpiai sikerére hajtó orosz csapattal küzd meg 14 órától, Hóbor Béla - aki Sydneyben a férfi döntő második bírója volt - ezen a meccsen első játékvezetőként működik majd közre.
Vízilabdában a világbajnok olaszok a horvátokkal vívják a 16:50-kor kezdődő finálét, Juhász György a spanyol Sergi Borrell Sanchezzel közösen vezeti majd az összecsapást.

A kézisek és női öttusázók szereplése lehet a csattanó

A férfi kézilabda-válogatott bronzmérkőzésen lép pályára, míg Kovács Sarolta és Tóth Adrienn a női öttusázók versenyében harcol majd a dobogóért a londoni olimpia zárónapján, vasárnap.

Mocsai Lajos együttese óriási csatában, egy góllal kapott ki a svédektől a pénteki elődöntőben, ám még így is maradt esélye arra, hogy a férfi szakág történetében először felállhasson az ötkarikás játékok dobogójára. Igaz, ehhez nagy bravúrra lesz szüksége, mivel a helyosztón azzal a horvát együttessel mérkőzik majd meg, amely a csoportküzdelmek során hét góllal legyőzte.

Az öttusázók női versenyében mindkét magyarnak van esélye a kiemelkedő szereplésre, Kovács Sarolta világbajnokságon, míg Tóth Adrienn Európa-bajnokságon volt második tavaly. Ahhoz azonban, hogy olimpiai dobogóra álljanak, vagy pontszerző helyen végezzenek, mindkettejüknek csúcsformában kell teljesíteniük a napot.

A címvédő férfi vízilabdázók számára az ötödik hely lesz a tét a spanyolok ellen, míg Kovács Attila az utolsó atlétikai számban, maratonin rajtol, Parti András pedig a hegyikerékpárosok között szerepel majd.

A vasárnapi műsor

A londoni olimpia zárónapján - melyen 15 számban osztanak érmet - a férfi kézilabda-válogatott a harmadik helyért játszik, de akár női öttusában is a dobogó közelébe kerülhetnek a magyar versenyzők. induló.

augusztus 12., vasárnap (éremosztás 15 számban):
magyar vonatkozású program:
ÖTTUSA (Kézilabdacsarnok, Vizesközpont, Greenwich Park) - 1
9 ó: NŐI VERSENY - KOVÁCS SAROLTA, TÓTH ADRIENN
9 ó: vívás
13:35 ó: úszás
15:35 ó: lovaglás
19 ó: kombinált szám (lövészet, futás)

ATLÉTIKA (The Mall) - 1
12 ó: FÉRFI MARATON - KOVÁCS TAMÁS

KÉZILABDA (Kosárlabdacsarnok) - 1
férfiak:
a 3. helyért:
12 ó: MAGYARORSZÁG-Horvátország
DÖNTŐ:
16 ó: SVÉDORSZÁG-FRANCIAORSZÁG

VÍZILABDA (Vízilabdacsarnok) - 1
férfiak:
a 7. helyért:
11:20 ó: Egyesült Államok-Ausztrália
az 5. helyért:
12:40 ó: MAGYARORSZÁG-Spanyolország
bronzmérkőzés:
15:30 ó: Montenegró-Szerbia
DÖNTŐ:
16:50 Ó: HORVÁTORSZÁG-OLASZORSZÁG

HEGYIKERÉKPÁR (Hadleigh Farm, Essex) - 1
14:30 ó: FÉRFI VERSENY - PARTI ANDRÁS

nem magyar vonatkozású program:
BIRKÓZÁS (ExCeL) - 2
9:30 ó: férfiak, szabadfogás, 66 kg és 96 kg, előcsatározások a döntőig
13:45 ó: férfiak, szabadfogás, 66 kg és 96 kg, vigaszág, bronzmérkőzés
15:03 ó: FÉRFIAK, SZABADFOGÁS, 66 KG, DÖNTŐ
15:48 ó: FÉRFIAK, SZABADFOGÁS, 96 KG, DÖNTŐ

RÖPLABDA (Earls Court) - 1
férfiak:
bronzmérkőzés:
10:30 ó: Bulgária-Olaszország
DÖNTŐ:
14 ó: OROSZORSZÁG-BRAZÍLIA

KOSÁRLABDA (North Greenwich csarnok) - 1
férfiak:
bronzmérkőzés:
12 ó: Oroszország-Argentína
DÖNTŐ:
16 ó: SPANYOLORSZÁG-EGYESÜLT ÁLLAMOK

ÖKÖLVÍVÁS (ExCeL) - 5
14:30 ó: FÉRFI 52 KG, DÖNTŐ
14:45 ó: FÉRFI 60 KG, DÖNTŐ
15:15 ó: FÉRFI 69 KG, DÖNTŐ
15:45 ó: FÉRFI 81 KG, DÖNTŐ
16:15 ó: FÉRFI PLUSZ 91 KG, DÖNTŐ

RITMIKUS GIMNASZTIKA (Wembley Aréna) - 1
14:30 ó: KÉZISZERCSAPAT DÖNTŐ

ZÁRÓÜNNEPSÉG (Olimpiai Stadion)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!