Olimpia

2012.08.13. 15:24

Ezrek köszöntötték a hazatérő olimpikonokat (videó)

Budapest - Több ezren, köztük szurkolók, barátok, hozzátartozók felfokozott hangulatban köszöntötték a Londonból hazatért magyar olimpikonokat hétfő délután a budapesti Syma csarnokban.

MTI


"Nincs miért szégyenkeznünk - mondta -, hiszen a magyar olimpiai csapat tagjainak több mint ötven százaléka pontszerzőként tért haza. Azért is büszkék lehetünk rájuk, mert nemcsak eredményeikkel, hanem viselkedésükkel és cselekedeteikkel is kivívták a világ elismerését" - folytatta, majd megköszönte az edzők, az egészségügyi munkatársak és a családtagok, hozzátartozók áldozatos munkáját, valamint a szurkolók támogatását. Külön köszöntötte Schmitt Pált, akitől átvette a stafétabotot a MOB élén. Beszéde zárásaként azt kérte a szurkolóktól, hogy a közeljövőben is legalább úgy szeressék a magyar olimpiai csapat versenyzőit és edzőit, ahogyan most, mert megérdemlik.
   
Semjén Zsolt azzal kezdte beszédét, hogy büszke lehet az a nemzet, amelynek ilyen olimpikonjai vannak, majd kiemelte, a versenyzőkért határon innen tízmillió, a határon túl pedig ötmillió magyar szorított.


   
"Olimpikonjaink bebizonyították, hogy egy létszámában kis nép is lehet nagy nemzet. Most és az elkövetkezendő időszakban büszkeség magyarnak lenni, mert ilyen olimpikonjaink vannak. Amit ők tettek, az erkölcsi tett is volt" - mondta, kiemelve a sérülten is tovább küzdő cselgáncsozó Joó Abigélt. "Nagyszerű példát mutatott nekünk kitartásból" - tette hozzá. 


   
Említést tett a kalapácsvető Pars Krisztiánról is, aki győzelme után nevelőedzőjének, a már elhunyt Németh Pálnak az arcképét mutatta fel. A bajtársiasság kapcsán pedig Gyurta Dánielre utalt, aki aranyérmének másolatát a közelmúltban elhunyt sporttársa, a norvég Alexander Dale Oen szüleinek ajánlotta fel. 
   
"Vannak-e nagyszerűbb nagykövetei Magyarországnak, mint az olimpikonjaink? - tette fel a kérdést a politikus. Végül minden sportbarátot meghívott augusztus 20-ra a Puskás Ferenc Stadionba, a Gyulai István atlétikai emlékversenyre, amelyen 19 órakor kezdődik a magyar olimpikonok hivatalos állami köszöntése.

Videó:

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!