18°
19°
10°

Visszavágna a Kohász

Dunaújváros – Szombaton 18 órai kezdettel a Dunaújváros Sportcsarnokban csap össze a D. Kohász és a Debrecen női kézilabdacsapata a pontokért.

A Debrecen a tabella hetedik helyén áll tizenkét ponttal, hat győzelemmel és nyolc vereséggel. A két klub évtizedekkel ezelőtt is nagy derbiket játszott. Sőt, emlékezetes, hogy a dunaújvárosi Komáromi Ákos és neje később a debreceni csapatból csinált aranyérmes társaságot. Rég volt. A közelmúltban és jelenleg is középcsapat a DVSC. Viszont képes megkeseríteni az ellenfél sorsát. Gondoljunk csak szeptemberre, amikor Debrecenben kikapott a Dunaújvárosi Kohász. A mai találkozón két igencsak sokat fáradozó együttes játékosai mérik össze tudásukat. Nem csak a Kohász számára rendkívül zsúfolt a január hónap. Zdravko Zovko már tapasztalatból tudta: ez ellen csak egy iszonyúan kemény alapozással lehet tenni valamit. Nos, ez megvolt, és a dunaújvárosi közönség ma is reménykedve várja, hogy hosszabbodjon a hazai veretlenségi sorozat.Ferling Bernadett, a csapat edzője is figyelmeztet: óvatosan és nem eltúlzott magabiztossággal kell a mai meccsről nyilatkozni.

– Ez nem azt jelenti, hogy nem a Kohász az esélyes. De jó játékosokból áll a Loki. Kudor Kitti már hatvanhárom góljával a nyolcadik a listán. Siska, a szélsők Slakta, Kelemen mind rutinos, képzett kézilabdázó. Természetesen hazai pályán, a szurkolók támogatásával mindent el kell követni a győzelemért. Pörögni kell ma is. Optimista vagyok. Zdravko Zovkot, a Kohász szakvezetőjét először arról kérdeztük: mit szól ahhoz, hogy az orosz Asztrahanyocska csapata az EHF Kupában lemondott a pályaválasztási jogáról. Tehát mindkét mérkőzés Dunaújvárosban lesz.

– Hogy ennek mi az oka, azt csak Trefilov mester és a csapat vezetése tudja. Számunkra ez könnyebbséget jelent utazás szempontjából. De tudni kell az orosz csapat jobb, mint a Siófok. Két-három éve tervszerűen fiatalítanak, és nagyon jó képességű játékosokból áll a csaptuk. Nem lesz könnyű két hazai meccs.A mai bajnokiról pedig a következőt nyilatkozta a mester.– Nagyon sok a mérkőzés, kevés a pihenésre alkalmas nap, de száz százalékot kell nyújtani ma is a Debrecen ellen. Az őszi vereségért vissza kell vágni, tehát mindenképpen győzni akarunk. Örülök, hogy egy új játékos, Horváth Bernadett is bemutatkozhat a mai mérkőzésen.


Legolvasottabb

1
Halálos gázolás Dunaújvárosban, a Papírgyári úton
2
Eltűnt egy 15 éves lány Előszállásról
3
Kutyára támadó darazsak a Római óvodánál!
4
Darázstámadás történt a Római óvodánál! (frissítve)
5
Arcon ütötte és megrúgta élettársát egy buszmegállóban a dunaújvárosi férfi
Jól tartják magukat
Legendás topmodellek emlékeztek a divatcézárra Milánóban
Képküldőjáték / 42 perce
„Első nap az iskolában” nyereményjátékunk győztesei!
Mutatjuk, kik a szerencsés nyerteseink!
Gyász
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó feleség, édesanya, testvér *TÍMÁR LAJOSNÉ* *(szül.: Báló Katalin) a Fékon volt dolgozója* 84 éves korában elhunyt. Temetése 2017. szeptember 28-án 13 órakor lesz a Dunaújvárosi Kegyelet Bt. rendezvénytermében. A gyászoló család
Fájdalommal értesítjük azokat, akik ismerték, tisztelték, szerették *CZOBOR GYÖRGY MIKLÓS* *dunaföldvári lakost,* hogy 2017. év augusztus hó 29. napján végleg eltávozott. Hamvasztás után szűk családi körben kívánjuk örök nyugalomra helyezni. A megemlékezőket 2017. október 1-jén 15-17 óra között Dunaföldváron a várban várjuk egy beszélgetésre. Emlékét őrizzük! Szerető családja
A hős / 1 órája
Tizenkét életet mentett meg eddig Frida, a mexikói keresőkutya
Az anyatejnek nincs párja / 2 órája
Újra nő a szoptató édesanyák száma, de nem eléggé
Koncert / 2 órája
Majdnem valaki címmel Udvaros Dorottya a MOM-ban énekel
Dunaújváros / 2 órája
Futócipőt húzott a város! (Frissítve)
Szabó Szabolcs
Klímastratégia / 3 órája
A klímavédelem és a változás veszélyei! Alakítsunk ki stratégiát együtt!
L. Mészáros Irma
Esős ősz – Nyereményjáték / 4 órája
Borongós őszi pillanatkép Dunaújvárosból – – Küldjön képet és nyerjen egy esernyőt!
duol.hu