elő a popcornnal

2018.06.22. 08:00

Erős nyár vár a mozirajongókra

Az amerikai stúdiók a hetvenes évek közepe óta használják a blockbuster-várományos filmek kategóriáját, amit magyarra legegyszerűbben kasszasikerként lehet fordítani. Az 1975-ös Cápa (Steven Spielberg) majd az 1977-es Csillagok háborúja (George Lucas) voltak azok a filmek amik szó szerint felrobbantották a kasszákat az amerikai mozikban.

A stúdiók azóta tudatosan tervezik a blockbuster filmeket, amiknél már készítésük során lehet tudni, hogy nagy közönségérdeklődésre és biztos bevételre számíthatnak, főképp a témájuk, a színészek, vagy a brand miatt (ha folytatásról, mondjuk képregény-filmről van szó). Idén nyáron is sok izgalmas film kerül a mozikba ebben a kategóriában, ezekből készített egy összeállítást a Vasárnap Reggel a legutóbbi számában.

Június végén látható a mozikban az Ocean’s 8 – Az évszázad átverése

A 2001-es első rész George Clooney és Brad Pitt főszereplésével készült, és egy izgalmas rablás körül forgott a történet. Az új részben a sztori alapja nem nagyon változik: a június 21-én debütáló filmben Danny Ocean hugáé, Debbie Ocean-é lesz a főszerep, aki egyből az évszázad rablását tervezgeti New York egyik leghíresebb eseményén, a sztároktól hemzsegő MET Gálán. Azonban az új részben nem férfiak, hanem nők lesznek a főszereplők: a filmben olyan sztárok tűnnek fel, mint Sandra Bullock, Anna Hathaway, Dakota Fanning, Katie Holmes vagy Rihanna. Szintén június végi bemutató a Felelsz vagy mersz? Című thriller, Lucy Hale főszereplésével. Fiatalok egy csoportja a Felelsz vagy mersz? játékkal játszik mexikói kirándulásuk alkakmából, azonban a játék halálosra és komolyra fordul A nyaralásból visszatérve szereplőink azzal szembesülnek, hogy valaki (vagy valami) elkezdi megbüntetni őket, ha hazudnak vagy ha nem merik megtenni a bátorságpróbát.

Érkezik a Szupercella 2

Hades című folytatás is, benne minden idők egyik legnagyobb akciósztárjával, az idősen is szuper kemény Sylvester Stallonéval. A filmben évek teltek el, mióta Ray Breslin (Sylvester Stallone) kiverekedte magát a Sírkő nevű szökésbiztos börtönből. Új elitcsapatával arra specializálódtak, hogy ártatlan embereket szabadítsanak ki veszélyes helyzetekből. Amikor megtudja, hogy egyik legjobb emberét, a Wing Chun mester Shut a HADES-ba hurcolták, ahol a fogvatartottak állatként küzdenek egymással nap mint nap az életben maradásért, Breslin és csapata minden megtesz, hogy kiszabadítsa társukat a rafinált, hi-tech, harci labirintus fogságából. A kasszasiker valóban garantált, ha nem is a film története, de a főszereplő személye miatt mindenképp.

Dwayne Johnson is feltűnik

Hasonló akció-kasszasikernek ígérkezik a július 21-én mozikba kerülő Felhőkarcoló. A Will Sawyer-t alakító Dwayne Johnson egykor az FBI túszmentő osztagát vezette, azonban jelenleg felhőkarcolók biztonsági szakértőjeként tevékenykedik. Egy megbízás miatt Hongkongba utazik, azonban az akció nem éppen úgy sül el, ahogy azt eredetileg tervezte, ugyanis a világ legmagasabb épülete kigyullad, amiért őt okolják. Hősünk ezek után versenyt fut az idővel: miközben a hatóság üldözőbe veszi, ő megpróbálja megállítani az igazi felelősöket és megmenteni családját a tűz fogságából. A film története itt sem túl eredeti, de a főszereplő és a lángoló épület garantálja majd a lebilincselő látványvilágot.

A hihetetlen folytatás

Több mint 14 év várakozás után jön kedvenc animációs szuper családunk kalandjainak újabb része. A hihetetlen család 2. -ben (július 19.) Nyúlánka munkába állásával Mr. Irdatlanra hárulnak a szülő feladatok, miközben a legfiatalabb gyerekük felfedezi óriási és elég kezelhetetlen szuperképességét. A szuperhősfilmek rajongói július 26-án A Hangya és a Darázs című Marvel produkciónak örülhetnek. A Hangya folytatásában Scott Lang megpróbál újra visszarázódni az apaszerepbe, de nem feledheti szuperhős múltját sem, és a hősködéséhez segítséget is kap Darázs személyében. A film Peyton Reed rendezésében készült, akit az Igenember és a Szakíts, ha bírsz című filmekből ismerhetünk.

Lehetetlen, hogy vége legyen

Végül, de nem utolsósorban visszatér az idősen is sármos Tom Cruise a Mission: Impossible – Utóhatás (augusztus 2.) című filmben, aki 22 éve bújt először Ethan Hunt bőrébe. A soha véget nem érő sorozat előző részében, a Titkos Nemzetben végrehajtott akció utóhatásai egymás ellen uszítják a csoporttagokat, akik megpróbálják megoldani a rosszul alakult küldetés okozta problémákat. A nyári filmkínálat tehát igen változatos, akciófilmtől thrilleren át családi moziig bármit megtalálhatnak azok, akik a nyaralás mellett mozizásra is szakítanak időt idén nyáron.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!