lecsaptak rá

2017.10.20. 13:50

Real Madrid: megegyeztek a 17 éves brazil tehetségről

Spanyolországi sajtóértesülések szerint a Real Madrid és a Palmeiras megegyezett Alan átigazolásáról.

A posztját tekintve támadó középpályás Alan eddig 16-szor lépett pályára az U17-es brazil válogatottban, összesen háromszor volt eredményes, emellett kiosztott nyolc gólpasszt.

Jelenleg a Palmeiras játékosa, ám a spanyol sajtó már kész tényként kezeli, hogy Alan a Real Madridnál folytatja pályafutását – a klubok állítólag szóban megállapodtak egymással a futballista váltásáról, ennek értelmében a Diario AS szerint a tehetség 2018 nyarától már a madridiaknál rúgja a bőrt – írta meg a Nemzeti Sport.

A megállapodással kapcsolatban egyelőre részleteket nem tudni, ám az nem titok, hogy a középpályás szerződésében 50 millió eurós kivásárlási ár szerepel, igaz, a spanyol média megjegyzi, a madridiak az említett összeget biztosan nem fizetik ki a játékosért.

Nem Alan lenne az első fiatal brazil reménység, akit a Real megkaparint: Florentino Pérez májusban megszerezte Vinícius Júniort, a Flamengo 17 éves csodagyerekét, érte a „blancók” 45 millió eurót fizettek.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában