Forma-1

2022.10.02. 17:57

Pérez győzött, Verstappen csak hetedik lett a Szingapúri Nagydíjon

Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Szingapúri Nagydíjat, melyen az összetettben élen álló és címvédő csapattársa, a holland Max Verstappen csak hetedik lett, így ő egyelőre még nem ünnepelheti meg második világbajnoki diadalát.

A győztes Sergio Pérez

Forrás: AFP

Fotó: Lillian Suwanrumpha

A 32 éves Péreznek ez az idei második és pályafutása negyedik futamgyőzelme.

A mexikói pilóta mögött Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője lett a második, a szintén ferraris Carlos Sainz Jr. pedig a harmadik.

Verstappen a nyolcadik pozícióból startolt és hetedik lett, de ahhoz, hogy már Szingapúrban világbajnok legyen, mindenképpen győznie kellett volna.

A viadalon a kétszeres vb-győztes Fernando Alonso, az Alpine 41 éves versenyzője rekordot döntött, ez volt ugyanis a 350. Forma-1-es futam, amelyen elrajtolt, így az örökranglista élére állt. A spanyol pilóta ugyanakkor nem ért célba, műszaki hiba miatt kénytelen volt feladni a versenyt.

A futam startja egy órát csúszott, a heves esőzés miatt ugyanis a versenyirányítás a halasztása mellett döntött.

A rajtot a még mindig jócskán vizes pályán Pérez kapta el a legjobban, aki az első kanyarban át is vette a vezetést a pole pozícióból induló Leclerc-től. Közben Sainz megelőzte Lewis Hamiltont (Mercedes) a harmadik helyért, így az első kör végén Pérez, Leclerc, Sainz volt az első három sorrendje. A nyolcadik helyről startoló Verstappen nem tudott megfelelően gyorsítani az elindulásnál, így bukott néhány pozíciót, a negyedik körben viszont már kilencedik volt.

A nyolcadik körben egy kisebb baleset miatt a pályára hajtott a biztonsági autó, amely összerázta a mezőnyt, de két kör elteltével folytatódhatott a küzdelem. Az újraindítás gond nélkül lezajlott, a sorrend a dobogós helyeken Pérez, Leclerc, Sainz volt, Verstappen pedig nyolcadikként száguldott.

A nagyon lassan száradó pályán féltávnál még egyetlen versenyző sem cserélt kereket az élmezőnyből, majd a 35. körben Leclerc és a percekkel korábban a falba csúszó Hamilton, egy körrel később pedig Pérez, Sainz, illetve Verstappen is a boxban járt. Közben Cunoda Juki a gumifalba csúszott és kiesett, a japán versenyző Alpha Taurijának mentése idejére pedig újból a pályára hajtott a biztonsági autó.

A mezőny néhány kör elteltével folytathatta a versenyzést, Pérez az élen maradt, mögötte Leclerc, Sainz, Lando Norris (McLaren), Verstappen volt a sorrend. A holland vb-címvédő megpróbálkozott egy bátor előzéssel, de nem tudta lefékezni a versenyautóját a kanyar előtt, így kicsúszott, azonban vissza tudott jönni a pályára. Verstappen ezután újra kereket cserélt és a 12. pozícióban folytathatta a viadalt, a hajrára viszont feljött kilencediknek.

Mivel a 61 körös versenytáv a szabálykönyvben rögzített időn belül nem volt teljesíthető, ezért 21 körrel a leintés előtt még 40 percben határozta meg a versenybíróság a futam végét.

Pérezt Leclerc körökön keresztül szorongatta, ám nem tudta megtámadni, így végül nem változott a sorrend a leintésig. A versenybíróság ugyanakkor vizsgálatot rendelt el Pérezzel szemben a biztonsági autós szakasz alatti vélt szabálysértés miatt, s két és fél órával a leintés után kiszabta az időbüntetést, amely azonban a végeredményen nem változtatott, Leclerc hátránya ugyanis 7,5 másodperc volt Pérez mögött.
 

A vb egy hét múlva Szuzukában, a Japán Nagydíjjal folytatódik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!