Kanadai Nagydíj

2022.06.13. 16:49

Hamilton arra számít, hogy tud indulni hétvégén

A Mercedes pilótája vasárnap negyedik lett az Azeri GP-n, de sérült volt, alig tudott kiszállni a járműből.

A hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton hátfájása ellenére arra számít, hogy tud indulni a Forma-1-es Kanadai Nagydíjon a hétvégén.

A Mercedes pilótája vasárnap negyedik lett az Azeri GP-n – így összetettben a hatodik –, de sérült volt, alig tudott kiszállni a járműből. Pályafutása legfájdalmasabb futamának nevezte a bakui körözést. Toto Wolff csapatfőnök szerint fennáll a veszély, hogy Hamilton nem tud rajthoz állni Montrealban.

A 37 éves pilóta hétfőn a közösségi médiában igyekezett eloszlatni Wolff félelmeit:

Ott leszek a hétvégén! A világért sem hagynám ki

– fogalmazott.

A tegnapi nap kemény volt, nehezen aludtam, azonban ma pozitívan ébredtem. A hátam egy kicsit fáj, de szerencsére semmi komoly.

Hamilton hozzátette, hogy akupunktúrás, valamint fizioterápiás kezelést kap, és azon dolgoznak a csapatával, hogy javuljon állapota.

Borítókép: Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Azeri Nagydíjának első szabadedzésén a bakui versenypályán 2022. június 10-én. Fotó: MTI/EPA/Ali Haider

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!