Autósport

2022.05.09. 06:32

Leclerc megizzasztotta Verstappent, de a holland győzött Miamiban

A harmadik helyről indult Max Verstappen a futam kezdetén mindkét Ferrarit legyűrte, ezután behúzta a Formula–1-es Miami Nagydíjat. Charles Leclerc és Carlos Sainz állhatott még fel a dobogóra vasárnap.

Legutóbb a 2019-es Mexikói Nagydíjon fordult elő, hogy a rajtnál a Ferrarit illette meg az első sor – írja a Magyar Nemzet

Valójában Max Verstappen (Red Bull) nyerte meg az időmérőt, de rajtbüntetést kapott a sárga zászlók figyelmen kívül hagyásáért, így Sebastian Vettel és Charles Leclerc ugrott előre.

Az olaszok ezúttal Miamiban is sokat köszönhettek Verstappennek. Az addig vezető holland versenyző ugyanis a kvalifikáción futott utolsó mért körén megcsúszott, nem tudott javítani korábbi köridején. A Ferrariknak viszont sikerült, Leclerc és Carlos Sainz is elé került, Verstappennek pedig a harmadik hellyel kellett megelégednie. Sergio Pérez (Red Bull), Valtteri Bottas (Alfa Romeo) és Lewis Hamilton (Mercedes) volt a további rajtsorrend vasárnap.

A topcsapatok pilótái között csatározásra nemigen volt kilátás, állandósultak köztük a különbségek, Verstappen 7,5 másodperces előnnyel autózott az élen. A középmezőnyben viszont zajlott az élet: a figyelmetlen Pierre Gasly (Alpha Tauri) a 41. körben eltalálta Lando Norrist. A brit McLarenjéből több elem is letört, az egyik felnije vándorútra indult, emiatt előbb virtuális biztonsági autós szakasz következett, majd a 42. körben pályára hajtott a safety car. Verstappen előnye egy pillanat alatt elillant.

Pérez a biztonsági autós szakaszt kihasználva másodszor is kereket cserélt, így új abroncsokon várhatta a 47. körben bekövetkezett újraindítást. A mexikói pilóta megpróbált azonnal elmenni Sainz mellett, ráadásul Leclerc is közel maradt Verstappenhez – a két Ferrari és a két Red Bull összecsapott az első és a harmadik helyért a következő körökben, de a sorrend végül már nem változott. Verstappen F1-es pályafutása során 23. győzelmét ünnepelte, Leclerc és Sainz állhattak még fel a dobogóra. Pérez, Russell, Hamilton, Bottas, Esteban Ocon (Alpine), Fernando Alonso (Alpine) és Alex Albon (Williams) ért be a további pontszerző helyeken.

A száguldozás két hét múlva Barcelonában folytatódik.

Végeredmény, Miami Nagydíj, Miami (57 kör, 308,326 km, a pontszerzők)

 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:34:24.258 óra
 2. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 3.786 másodperc hátrány
 3. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 8.229 mp h.
 4. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 10.638 mp h.
 5. George Russell (brit, Mercedes) 18.582 mp h.
 6. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 21.368 mp h.
 7. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 25.073 mp h.
 8. Esteban Ocon (francia, Alpine) 28.386 mp h.
 9. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 32.128 mp h.
10. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 32.365 mp h.
    leggyorsabb kör: Verstappen, 1:31.361 perc (52. kör)
    pole pozíció: Leclerc

A vb-pontversenyek állása 5 futam után (még 18 van hátra)

versenyzők:
 1. Leclerc 104 pont
 2. Verstappen 85
 3. Pérez 66
 4. Russell 59
 5. Sainz 53
 6. Hamilton 36
 7. Lando Norris (brit, McLaren) 35
 8. Bottas 30
 9. Ocon 24
10. Kevin Magnussen (dán, Haas) 15
11. Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) 11
12. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 10
13. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 6
14. Sebastian Vettel (német, Aston Martin) 4
15. Alonso 4
16. Albon 2
17. Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo) 1
18. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1

csapatok:
 1. Ferrari 157 pont
 2. Red Bull 151
 3. Mercedes 95
 4. McLaren 46
 5. Alfa Romeo 31
 6. Alpine 28
 7. Alpha Tauri 16
 8. Haas 15
 9. Aston Martin 5
10. Williams 2

Borítókép: Az autóban a győztes Max Verstappen / Anadolu Agency via AFP / Eva Marie Uzcategui Trinkl

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában