Rossz hír

2022.04.04. 13:10

Louis van Gaal prosztatarákkal küzd

Louis van Gaal, a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya prosztatarákkal küzd.

Ezt maga a 70 éves tréner jelentette be egy vasárnapi televíziós interjúban. Elmondta, már egy ideje harcol a betegséggel, 25 kemoterápiás kezelésen van túl.
   

„Az esetek kilencven százalékában ez a ráktípus nem halálos, de nekem egy elég agresszív fajta jutott. Sok mindent kell menedzselni az életedben, ha ennyiszer mész orvoshoz, de engem csodálatos és rendkívül diszkrét ellátásban részesítettek” – fogalmazott a tréner, aki mostanáig titokban tartotta betegségét, mert azt szerette volna, ha csapata a világbajnoki selejtezőkre koncentrál.
   

„Az ember a barátainak, rokonainak természetesen elmondja a diagnózist, nagyszerű, hogy a közeli ismerőseim megőrizték a titkomat” – tette hozzá a korábban a többi között a Manchester Unitedet, a Barcelonát, a Bayern Münchent és az Ajaxot is edző szakember.
   

Van Gaal 2019-ben bejelentette visszavonulását, ám tavaly augusztusban harmadszorra is kinevezték szövetségi kapitánynak azok után, hogy elődjét, Frank de Boert menesztették az Európa-bajnoki búcsút követően.
   

A tréner korábban 2000 és 2002, valamint 2012 és 2014 között irányította a holland válogatottat, második periódusában vb-bronzéremig vezette az Oranjét. Klubjaival holland, spanyol és német bajnoki címet nyert, az Ajaxszal 1995-ben elhódította a Bajnokok Ligáját is.
 

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában