Bundesliga

2020.12.27. 17:07

Hivatalossá vált Christian Gross kinevezése a Schalkénál

A 66 éves svájci tréner idén már a negyedik edzője lesz a csapatnak.

Hivatalossá vált, hogy Christian Gross veszi át a német labdarúgó-bajnokságban sereghajtó Schalke 04 szakmai munkájának irányítását.

Csütörtökön a német sajtóban a Bild és a Ruhr Nachrichten című lap is beszámolt az együttes új vezetőedzőjéről, vasárnap pedig a klub is bejelentette, hogy Gross a szezon végéig átveszi a csapat irányítását.

„A Schalke számára a következő öt hónap arról fog szólni, hogy megőrizzük a tagságunkat a Bundesligában. Christian Gross Németországban és Angliában is bizonyította már, hogy sikeresen tud venni hasonló kihívásokat” – fogalmazott Jochen Schneider sportigazgató.

A 66 éves svájci tréner idén már a negyedik edzője lesz a csapatnak, amelyet tavaly nyár óta David Wagner, majd szeptember végétől múlt péntekig Manuel Baum irányított. Utóbbit egy vesztes bajnoki és egy győztes kupamérkőzés erejéig a holland klublegenda, Huub Stevens követte.

Christian Gross 1993 óta volt már a Grasshoppers, a Tottenham Hotspur, az FC Basel, a VfB Stuttgart és a Young Boys vezetőedzője is, majd 2014 óta Szaúd-Arábiában és Egyiptomban dolgozott.

A Schalke idén csak egyszer, január 17-én nyert bajnoki találkozót, azóta már 29 mérkőzésen maradt nyeretlen a Bundesligában, ami a második leghosszabb sorozat: a negatív csúcsot a Tasmania Berlin tartja, amely az 1960-as évek közepén sorozatban 31 mérkőzést játszott sikertelenül. A csapat hat ponttal van lemaradva az osztályozót jelentő 16. helytől.

Gross először szombaton, a Hertha BSC elleni idegenbeli találkozón ülhet a kispadon.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában