hosszú lábadozás

2020.10.11. 15:00

Fél évig nem játszhat a Bayer Leverkusen kolumbiai hátvédje

Santiago Arias hazája válogatottjának pénteki világbajnoki selejtezőjén sérült meg súlyosan.

A hazai csapat 3-0-s sikerét hozó Kolumbia-Venezuela mérkőzés 12. percében, Arias és Darwin Marchis ütközése után előbbi hordágyon vitték le a pályáról. Azonnal lehetett látni, komoly sérülésről van szó, majd a német klubjának közleményéből kiderült, hogy

a védőnek eltört a szárkapocscsontja, és több bokaszalagja elszakadt, ezért körülbelül hat hónapos kihagyás vár rá.

Ariast egy madridi orvos operálja meg hamarosan, hiszen az Atlético Madrid kölcsönjátékosaként szerepel a német csapatnál, amelyben eddig mindössze egy mérkőzésen lépett pályára.

„Nem tudom leírni, hogy érzem magam. Hazudnék, ha azt állítanám, jól vagyok, de az ellenkezőjét sem akarom mondani. Szomorú vagyok a kialakult helyzet miatt” – írta közösségi oldalán a 28 éves labdarúgó. Hozzátette, keményen fog dolgozni, hogy gyorsan és erősebben térhessen vissza.

„Nagyon sajnáljuk ezt a szörnyű sérülést, ami mindannyiunkat elszomorít. Santiago nagyszerű ember, és nagy ambíciókkal érkezett hozzánk, ez súlyos csapás számára” – mondta Simon Rolfes, a Bayer sportigazgatója.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!