Európai Szuperkupa

2020.09.23. 18:00

Flick: 99 százalék nem elég a sikerhez

A Bajnokok Ligája-címvédő bajor gárda trénere elmondta, csúcsmérkőzést vár csütörtökön 21 órától.

A Bayern München labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint csapatától nem lesz elég 98-99 százalékos teljesítmény a sikerhez csütörtökön a Sevilla FC elleni európai Szuperkupa-mérkőzésen a Puskás Arénában.

Hansi Flick a találkozó előtti szerdai online sajtótájékoztatón kiemelte: az Európa-liga-győztes Sevilla játékosai technikailag magasan képzettek, a Julen Lopetegui vezette szakmai stáb nagyszerű munkát végzett, az andalúz gárda nagy nyomást tud helyezni aktuális ellenfelére és taktikailag igazodni ahhoz.

A Bajnokok Ligája-címvédő bajor gárda trénere elmondta, csúcsmérkőzést vár csütörtökön 21 órától, a szurkolókat magas tempójú, jó meccsel szeretnék szórakoztatni.

„Azért jöttünk ide, hogy futballozzunk. A csapat a mérkőzésre fókuszál, célunk a trófea megnyerése, ám ez nem lesz egyszerű, a Sevilla kitűnő csapat, remek edzővel” – fejtette ki az 55 esztendős német szakember.

Flick elmondta, nem szokása rangsorolni az elhódított trófeákat, ám ez kétségkívül egy csúcsesemény, ez lehet az első trófeájuk a szezonban, és újra megmutathatják képességeiket azáltal, ha megnyerik.

„Koncentrálnunk kell, 98-99 százalék nem elég egy olyan csapat ellen, mint a Sevilla, 100 százalékot kell nyújtanunk” – szögezte le.

Az európai szövetség (UEFA) mindkét csapat részére három-három ezer jegyet biztosított a találkozóra, a fennmaradó belépők megvásárlására a lehetőséget pedig kisorsolta a beérkezett több tízezer igénylésből.

A Sevilla 2500 jegyet visszamondott, és bejelentette, hogy csak 500 szurkolója kíséri el a csapatot Budapestre, míg a Bayern részéről várhatóan 2100 drukker érkezik a meccsre.

Arra a kérdésre, mit gondol azokról a német drukkerekről, akik végül nem utaznak el a magyar fővárosba, azt mondta: ő edző és nem tanácsadó, ezzel a kérdéssel kapcsolatban a szurkolóknak nála sokkal avatottabb szakemberek adhattak tanácsot, ő csupán az együttesét látja el instrukciókkal.

Kitért rá, a keretből szinte mindenki százszázalékos, egyedül Robert Lewandowski küzd kisebb sérüléssel, ám ő is a csapattal fog edzeni, és bízik abban, hogy a lengyel csatár bevethető lesz.

A koronavírus-járvány kitörése óta ez lesz az első találkozó az UEFA versenyrendszerében, amelyre beengednek nézőket. A találkozón 20 ezer néző lehet jelen, ami a létesítmény teljes befogadóképességének 30 százalékát jelenti.

A Bayern kapusa, Manuel Neuer annak kapcsán, hogy ezúttal ismét nézők előtt léphetnek pályára, úgy vélekedett, korábban már többféle körülménnyel találkoztak, és minden szituációhoz alkalmazkodniuk kell, ők a meccsre és az erős riválisra koncentrálnak.

„Hogy mi lesz a stadionban, azt majd csak holnap fogjuk tapasztalni” – fűzte hozzá.

A 34 éves kapus másodszor nyerheti meg a trófeát a Bayernnel. Neuer felidézte, ez először 2013-ban a Chelsea ellen sikerült neki, akkor tizenegyesekkel kerekedtek felül.

„Két bajnok játszik egymás ellen, ezért nagyon különleges. Számos csapat szeretne cserélni velünk, vagy épp ellenünk játszani ezen a találkozón, így nagyon nagyra becsülöm ezt a trófeát” – szögezte le.

Megemlítette, a csapat jól működik együtt, nagyon motiváltak a játékosok, éhesek a sikerre, és sokat tesznek azért, hogy elérjék ezeket.

Kitért rá, az, hogy a Manchester City középpályása, Kevin De Bruyne mellett Lewandowski és ő kerültek be abba a hármasba, amelyből kikerül az elmúlt idény legjobb játékosa az UEFA-nál, az egész csapatnak nagy megtiszteltetés, mindannyian nagyon örülnek, ám arról elképzelése sincs, végül ki érdemli ki az elismerést.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában