Nemzetközi sport

2020.08.05. 08:20

A Carolina került elsőként rájátszásba a selejtezőből

A csapat sorozatban harmadik mérkőzését is megnyerte a New York Rangers ellen.

A Carolina Hurricanes sorozatban harmadik mérkőzését is megnyerte a New York Rangers ellen, így első csapatként került rájátszásba a koronavírus-járvány miatt bevezetett selejtezőkből az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) keddi játéknapján.

Az NHL alapszakasza március 12-én szakadt félbe a járvány miatt. Most csak azok a csapatok folytathatják, amelyek a szünet előtt már bekerültek a rájátszásba, vagy reális esélyük volt oda bejutni. A talpon maradt 24 együttes két helyszínen, Torontóban és Edmontonban játszik zárt kapuk mögött, teljes elszigeteltségben, hivatalos elnevezéssel „buborékban”.

A keleti és nyugati főcsoportok első négy helyezettje rangsoroló körmérkőzéseket játszik, a fennmaradó nyolc-nyolc csapat pedig három győzelemig tartó selejtezőt vív, míg ki nem alakul a rájátszás 16 szereplős mezőnye.

Eredmények:

selejtezők:

New York Islanders-Florida Panthers 4-2

Az állás: 2-0

Nashville Predators-Arizona Coyotes 4-2

Az állás: 1-1

Toronto Maple Leafs-Columbus Blue Jackets 3-0

Az állás: 1-1

Winnipeg Jets-Calgary-Calgary Flames 2-6

Az állás: a Calgary vezet 2-1-re

New York Rangers-Carolina Hurricanes 1-4

A párharcot a Carolina nyerte 3-0-ra

Vancouver Canucks-Minnesota Wild 4-3

Az állás: 1-1

A párharcok az egyik csapat harmadik győzelméig tartanak.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában