doppingügy

2020.06.03. 09:36

További orosz atlétáknak engedélyezik az olimpiai indulást

A kérelmezők közül harminckét orosz atléta kapott zöld jelzést az Orosz Doppingellenes Ügynökségtől (RUSADA), és folyamodhat így a sportági világszövetséghez (WA) engedélyért, hogy semleges színekben indulhasson a jövő nyárra halasztott tokiói olimpián.

Az adattal Margarita Pahnockaja, a RUSADA főigazgató-helyettese szolgált, aki május közepén azt jelentette be, hogy – a tiszta felkészülést igazoló, így az ötkarikás rajt lehetőségét megalapozó – dokumentumok birtokában egyelőre csak hárman: a szabad téren háromszoros világbajnok magasugró Marija Laszickene, a rúdugrásban tavaly vb-győztes Anzselika Szidorova és a 2015-ben vb-aranyérmes gátfutó, Szergej Subenkov számolhatnak olimpiai részvétellel.

Az atléták nemzetközi szövetsége 2015 novemberében tiltotta el az oroszokat a nemzetközi versenyektől, mivel kiderült, az országban rendszerszintű doppingolás folyt.

A versenyzőknek ugyanakkor a WA lehetőséget adott, hogy külön, egyedi engedéllyel, semleges státuszban ott lehessenek a nemzetközi viadalokon.

A RUSADA mellett a WA igényli a – tagságát illetően továbbra is felfüggesztett – orosz sportági szövetség (VFLA) hiteles információkat tartalmazó írásos jóváhagyását is ahhoz, hogy az egyes orosz atléták semlegességi kérelmét egyenként elbírálja.

A hivatalos támogató levél azonban nem jelenti automatikusan azt, hogy a WA igent mond az érintettek tokiói indulására.

Pahnockaja közlése szerint május elejétől eddig 74 kérelem futott be hozzájuk orosz atlétáktól.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában