Járvány

2020.04.20. 12:03

Leclerc megállíthatatlan az e-pályán

Két héttel ezelőtti sikere után a virtuális Forma-1-es Kínai Nagydíjat is megnyerte vasárnap este Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője.

A 22 esztendős pilóta az előző sikeréhez hasonlóan ezúttal is a pole pozícióból rajtolva aratott győzelmet. A sanghaji versenypálya virtuális másán Alexander Albon, a Red Bull thaiföldi versenyzője ért célba másodikként, 2.5 másodperccel lemaradva Leclerc mögött. A harmadik helyen a kínai Forma-2-es pilóta, Kuan-jü Csou végzett a Renault színeiben.

Leclerc versenyét a monacói sztár közösségi médiacsatornáján 60 ezer néző követte figyelemmel.

A virtuális kínai futamon hat F1-es pilóta indult,

Leclerc és Albon mellett versenyzett Lando Norris és Carlos Sainz (mindkettő McLaren), valamint a két willamses, George Russell és Nicholas Latifi.

Vendégként állt rajthoz többek között Thibaut Courtois, a Real Madrid labdarúgócsapatának belga kapusa, valamint Ciro Immobile, a Lazio és az olasz válogatott csatára.

Ez volt a harmadik virtuális futam, amelyet a koronavírus-járvány terjedése miatt el sem kezdődött Forma-1-es idény szünetelése alatt rendeztek. A szezonnyitó Ausztrál Nagydíj után sorrendben a bahreini, a vietnami, a kínai, a holland, a spanyol, az azeri és a kanadai viadalt elhalasztották, míg a monacóit törölték. Ezután leghamarabb a Francia Nagydíjjal kezdődhetett volna a szezon, de a június 28-ra tervezett futamot is valószínűleg el kell halasztani.

Július 5-én az Osztrák Nagydíj után következne július 19-én a Brit, majd augusztus 2-án a Magyar Nagydíj.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában