Tour de France

2019.10.15. 13:24

Nizzából indul a 2019-es verseny

Az országúti kerékpáros körverseny útvonalát kedden mutatták be. A 3470 kilométeres össztávú viadal útvonala kifejezetten a hegyimenőknek kedvez majd.

Winner of the Tour de France 2019 Colombian Ineos rider Egan Bernal rides before crossing the finish line of the one-day semi-Classic Gran Piemonte cycling race, between Aglie and Santuario di Oropa, Biella, on October 10, 2019. (Photo by MARCO BERTORELLO / AFP)

Forrás: AFP

Fotó: Marco Bertorello

Nizzából indul június 27-én a jövő évi Tour de France országúti kerékpáros körverseny.

A mezőny már a második szakaszon felteker három, Nizzához közeli dombra, az első hat nap során pedig két hegyi befutó is lesz, ami kifejezetten ritka a Tour történetében.

A harmadik hegyi befutó a második pihenő nap előtt vár a bringásokra, míg a királyetapnak a 17. tekinthető: a Grenoble-ből induló 168 kilométeres szakasz végén 2304 méter magasan, a Col de la Loze-on lesz a cél, ahova 21,5 kilométer hosszú, 7,8 százalékos meredekségű emelkedőn kell megérkezni.

Franciaország öt hegyvidékét – az Alpokat, a Pireneusokat, a Vogézeket, a Jura-hegységet és a Francia-középhegységet – érinti a Tour, viszont mindössze egy időfutam kapott helyet a 2020-as útvonalban, ráadásul hegyi: az utolsó előtti, 36 kilométeres etap a La Planche des Belles Filles-n zárul.

„Igyekeztünk minél érdekesebb útvonalat összeállítani, ám végül a kerékpárosok lesznek azok, akik valóban izgalmassá tehetik a Tourt” – fogalmazott Christian Prudhomme versenyigazgató.

Az ünnepélyes párizsi bemutatón részt vett többek között az idei győztes, Egan Bernal is. Az Ineos kolumbiai versenyzője a tervek szerint jövőre is indul a francia körversenyen, ám a négyszeres győztes, az idei viadalt sérülés miatt kihagyó brit Chris Froome vasárnapi nyilatkozata szerint az ő segítőjeként.

A francia körverseny a szokásosnál egy héttel hamarabb kezdődik a tokiói olimpia miatt, és a záró szakasz – amely a hagyományoknak megfelelően Párizsban, a Champs-Elysées-n végződik – az elmúlt években megszokottnál két órával korábban ér véget július 19-én, hogy az ötkarikás játékokon szereplő kerékpárosoknak legyen elég idejük a japán fővárosba repülni.

Forrás: MTI

Borítókép: az idei győztes, Egan Bernal

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában