US Open botrány

2019.07.10. 12:13

Serena Williams pszichológushoz járt

A 23-szoros Grand Slam-győztes teniszező egy magazinnak adott interjúban bevallotta, nem bírta elviselni a tavaly elveszített döntőt.

Forrás: AFP

Fotó: Adrian Dennis

„Elkezdtem pszichológushoz járni, mert válaszokra volt szükségem. Bár úgy éreztem, javul a helyzet, nem álltam készen arra, hogy ismét teniszütőt ragadjak” – mondta személyes hangvételű nyilatkozatában a Harper's Bazaar nevű internetes oldalon a 37 éves világsztár.

„Miért van az, ha a nők szenvedélyessé válnak, akkor érzelmileg túlfűtöttnek, őrültnek és irracionálisnak bélyegzik meg őket?” – tette fel a költői kérdést Williams, aki hozzátette, azóta elnézést kért akkori ellenfelétől, a japán Oszaka Naomitól.

„Beláttam, ez az egyetlen módja a továbblépésnek. Bocsánatot kellett kérnem attól az embertől, aki ezt a leginkább megérdemelte” – utalt arra az amerikai teniszező, hogy viselkedésével tönkretette riválisa pályafutásának első igazán nagy pillanatát: amikor Oszaka átvette a győztesnek járó serleget, az amerikai közönség pfujolással adott hangot nemtetszésének.

„Naomi válasza könnyeket csalt a szemembe” – elevenítette fel a tavalyi történéseket Serena Williams, akinek Oszaka azt írta: harcoljon azért, amiben hisz.

A korábbi világelső amerikai játékos a tavalyi US Open fináléjának második szettjében összeveszett Carlos Ramos vezetőbíróval, aki büntetőponttal sújtotta azok után, hogy előbb tiltott edzői utasítást kapott, majd az ütőjét is összetörte.

Később egy térfélcserénél a játékvezető megsértéséért Williams újabb intést kapott, a pályán pedig megjelent a tornaigazgató is, heves vita alakult ki, és a meccs 4:3 helyett egy büntetőgémmel 5:3-ról folytatódott.

A döntő botrányos jeleneteit itt megnézheti:

Oszaka végül 6:2, 6:4-re nyert, pályafutása első Grand Slam-tornagyőzelmét aratva.

Serena Williams a találkozó után nem fogott kezet Ramosszal, akit tolvajnak nevezett, tetteiért pedig összesen 13 155 fontos (4,7 millió forintos) pénzbüntetést kapott.

Naomi Oszaka legszebb pillanatát tönkretette a fújolgó közönség:

Forrás: MTI

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában