2019.06.05. 12:05
Sarri visszatérne Olaszországba
Mióta a Chelsea vezetőedzője a brit szigetre költözött, egyre jobban hiányzik neki a családja.
Maurizio Sarri, az Európa-liga-győztes Chelsea labdarúgócsapatának vezetőedzője azt mondta, „nehéz” első angliai éve után szeretne visszatérni Olaszországba, hogy közelebb lehessen a családjához.
A londoni klub az El megnyerése mellett harmadikként zárt a Premier League-ben, az angol ligakupában pedig döntőt játszott, a viszonylag sikeres szezon ellenére azonban a szurkolók nem igazán fogadták el az olasz szakembert.
A tréner a Vanity Fairnek úgy nyilatkozott, amióta a szigetországba költözött, úgy érzi, „valami hiányzik”.
„Nekünk, olaszoknak nagy a honvágyunk. Nehéz év volt – fogalmazott a 60 éves Sarri. – Kezdem érezni a hatását annak, hogy távol vagyok a barátaimtól, ritkán látom az idős szüleimet. De az én koromban csak profi döntéseket hozok. Nem fogok már húsz évig dolgozni. A kispad kemény meló.”
Az edző a Napolitól szerződött a Chelsea-hez, az olasz sajtó pedig már kész tényként kezeli, hogy hazatér és a bajnok Juventus irányítását veszi át.
„A nápolyiak tudják, mennyire szeretem őket. Tavaly azt választottam, hogy külföldre, és nem egy másik olasz klubhoz megyek. A kapcsolatunk nem fog változni” – mondta Maurizio Sarri.
Forrás: MTI