UEFA

2019.04.01. 22:27

Zárt kapus büntetést kapott a Dinamo Zagreb

A zágrábi drukkerek az Európa-ligában a Benfica elleni mérkőzésen pirotechnikai eszközöket is használtak, illetve tárgyakat dobáltak a pályára.

A következő hazai európai kupamérkőzését zárt kapuk mögött kell lejátszania a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának.

Az európai szövetség (UEFA) hétfői döntése értelmében a horvát bajnok együttesnek 20 ezer eurót (6,4 millió forint) is be kell fizetnie a szervezet kasszájába szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt. Az UEFA további egy zárt kapus összecsapásról is döntött, de annak végrehajtását két évre felfüggesztette.

A zágrábi drukkerek az Európa-ligában a Benfica elleni mérkőzésen pirotechnikai eszközöket is használtak, illetve tárgyakat dobáltak a pályára és elzárták a lépcsőket, emiatt az egyesület további 47 ezer eurós (15,1 millió forint) bírságot kapott.

A horvát csapat a hazai 1-0-s győzelmét követően idegenben hosszabbítás után 3-0-ra kikapott a Benficától, így búcsúzott a sorozattól.

Az UEFA szektorbezárásra kötelezte a Dinamo Kijevet, illetve pénzbüntetéssel sújtotta a svéd Malmőt és az angol Chelsea-t.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában