uefa

2018.12.18. 14:49

Kivizsgálják a Chelsea-szurkolók budapesti viselkedését

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kivizsgálja a Chelsea szurkolóinak budapesti viselkedését, akik a Vidi FC elleni, múlt csütörtöki Európa-liga csoportmérkőzésen antiszemita rigmusokat skandáltak.

Az UEFA kedden számolt be a vizsgálatról, amellyel kapcsolatban január közepére vár eredményt.

A brit sajtó szerint a Groupama Arénában 2-2-es döntetlennel zárult El-összecsapás alatt a Chelsea szimpatizánsai a városi rivális Tottenham Hotspur szurkolóira tettek rasszista megjegyzéseket. A Chelsea már a találkozó másnapján elítélte drukkereinek magatartását, és a lehető leghatározottabb fellépést ígérte a vétkesekkel szemben.

Múlt kedden rendőrségi vizsgálat indult négy Chelsea-drukkerrel szemben, mivel felvetődött annak a gyanúja, hogy a Manchester City elleni bajnoki meccsen a vendégek válogatott játékosát, Raheem Sterlinget illették rasszista szidalmakkal. A négy szurkolót a londoni egyesület ideiglenesen kitiltotta a hazai mérkőzésekről.

A Chelsea az L csoport győzteseként veretlenül jutott az Európa-liga egyenes kieséses szakaszába, míg a Vidi harmadik lett, és búcsúzott a sorozattól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában