Bundesliga

2018.12.23. 13:04

Edzőváltás volt Leverkusenben

Herrlich a tavalyi idény elején vette át a Bayer Leverkusen irányítását, s a gárda az ötödik helyen zárta a 2017/18-as szezont.

A Hertha BSC elleni szombati 3-1-es siker ellenére vasárnap menesztették posztjáról Heiko Herrlichet, a német labdarúgó bajnokságban kilencedik helyen álló Bayer Leverkusen vezetőedzőjét. Az utódja a Borussia Dortmund korábbi trénere, Peter Bosz lett.

A Bundesliga mostani szezonjában ez a második edzőváltás, októberben Tayfun Korkut helyére Markus Weinzierl került a VfB Stuttgartnál.

A holland Bosz 2020-ig szóló szerződést kötött a leverkuseniekkel, és január 4-én, a tavaszi szezonra való felkészülés első napján kezdi meg a munkát.

Az 54 éves szakember tavaly nyáron váltotta Thomas Tuchelt a dortmundi kispadon, de már decemberben menesztették, miután a csapat gyengén szerepelt. Legnagyobb sikerét az Ajax Amsterdammal érte el, amelyet 2017-ben az Európa-liga döntőjébe vezetett.

Herrlich a tavalyi idény elején vette át a Bayer Leverkusen irányítását, s a gárda az ötödik helyen zárta a 2017/18-as szezont. A mostani idényben azonban sok kritika érte a vezetőedzőt, noha a Német Kupában bejutott a csapat a nyolcaddöntőbe, az Európa-ligában pedig megnyerte a csoportját, s továbblépett a kieséses szakaszba.

A gyengébb rajt után a bajnokságban is magára talált az együttes, az utóbbi hat mérkőzésén 13 pontot gyűjtött, a klubvezetés mégis a váltás mellett döntött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában