75 éves a brit díva, Marianne Faithfull

December 29-én ünnepli hetvenötödik születésnapját Marianne Faithfull angol énekesnő, dalszerző és színésznő, aki hamvasszőke üdvöskéből vált irodalmi igényességű dívává.

Marianne Evelyn Gabriel Faithfull 1946-ban született Londonban egy brit katonatiszt, irodalomprofesszor és a budapesti születésű bárónő, Eva von Sacher-Masoch gyermekeként. Anyai ági felmenői közül Leopold von Sacher-Masoch osztrák író a mazochizmus névadójaként szerzett hírnevet magának.

Szülei válása után édesanyja nevelte szűkös körülmények között, katolikus internátusba járt és a Progress Theatre diák színjátszó csoportjának tagja volt. Énekesi pályáját tizennyolc éves korában népdalok éneklésével kezdte. A kávéházak világát hamar maga mögött hagyta, amikor 1964-ben részt vett a Rolling Stones együttesnek adott fogadáson, ahol az együttes menedzsere, a jó szemű Andrew Loog Oldham meglátta benne a tehetséget. 

Első kislemeze, a Mick Jagger és Keith Richards által jegyzett As Tears Go By nyomban toplistás siker lett. (A dal egy évvel később bemutatott Rolling Stone-os verziója szintén sikert aratott.)

 A This Little Bird, a Summer Nights és a Come and Stay with Me című kislemezek után 1965-ben a Decca Records egyszerre dobta piacra a Marianne Faithfull (pop-rock) és a Come my Way (folk-pop) albumokat, amelyek kasszasikert arattak, Go Away from My World című albumával Amerikában is bemutatkozott.

1965-ben összeházasodott John Dunbar festőművésszel, akitől még abban az évben fia született, és akit röviddel ezután Mick Jaggerért elhagyott. Kapcsolatukból a Rolling Stones is profitált, olyan mára klasszikussá vált számokat ihletett, mint a Sympathy for the Devil (1968), a You Can't Always Get What You Want (1969), a Wild Horses és az I Got the Blues (1971). A Sticky Fingers albumukon Faithfull neve nélkül megjelentetett Sister Morphine - amelynek társszerzője és első előadója volt - szerzői jogainak csak később sikerült érvényt szereznie.

A Jaggerrel töltött féktelen négy év alatt Faithfull lába alól kicsúszott a talaj. Cigarettázott, ivott, kokainozott, második gyerekével elvetélt, 1970-ben fia felügyeleti jogát is elveszítette és öngyilkosságot kísérelt meg. Két évig heroinfüggő, anorexiás hajléktalanként élt a londoni Soho utcáin. 

1994-ben Faithfull címmel kiadott életrajzában őszintén vallott erről a korszakáról. Kitartó barátainak köszönhetően - számos visszaesés után - végül mégis talpra állt. A drogozástól kapott súlyos gégegyulladás miatt korábbi csengő hangja elmélyült, karcossá, rekedtessé vált. Ez tette aztán izgalmassá az 1976-ban kiadott Dreamin' My Dreams című, country-hatású albumát, amely az ír slágerlistán repítette a csúcsig.

Visszatérését és művészi nagykorúságát az 1979-ben megjelent, Grammy-díjra jelölt Broken English albuma jelentette, amely a posztpunk és az újhullám egyik fontos műve. A sokak által ma is a legjobbjának tartott albumon megváltozott énekhangjához tökéletesen illettek a nyersebb, ösztönösebb érzelmeket kifejező új dalok, köztük a klasszikussá vált The Ballad of Lucy Jordan, amely több filmben, köztük Dusan Makavejev Montenegro című alkotásának nyitójelenetében is felhangzik.

A nyolcvanas évek közepére megszabadult drogfüggőségétől, 1987-es Strange Weather albumán első slágerét, az As Tears Go By-t is újraértelmezte. Az 1995-ös, új dalokat tartalmazó Secret Life albumon a Twin Peaks filmzenéjét jegyző Angelo Badalamentivel dolgozott együtt, vokálozott a Metallica 1997-es The Memory Remains című slágerlistás felvételén és remekelt a 20th Century Blues című albumával, amelyen Kurt Weill és Bertolt Brecht világában kalandozott. A válogatást ihlető Koldusopera dublini előadásában Kocsma Jennyt alakította.

1998-as A Perfect Stranger: The Island Anthology című duplaalbumán ő is feldolgozta Seress Rezső világhírű szerzeményét, a Szomorú vasárnapot (Gloomy Sunday). 1999-ben a Vagabond Waysszel, 2002-ben a Kissin Time-mal, 2005-ben a Before the Poison című, Nick Cave, Damon Albarn és PJ Harvey szerzeményeit tartalmazó rockalbummal jelentkezett. 20. önálló albumát Give My Love to London címmel adták ki 2014-ben. Az albumra többek között Anna Calvitól, Nick Cave-től és Roger Waterstől kapott új dalokat.

1967-ben színésznőként is bemutatkozott, Csehov Három nővér című darabjában Irina szerepében debütált Londonban. A filmvásznon többek között Jean-Luc Godard-ral, Serge Gainsbourggal, Alain Delonnal és Tony Richardsonnal dolgozott együtt. 2007-ben a Sam Garbarski által rendezett Irina Palm című filmben nyújtott alakításáért Európai Filmdíjra jelölték.

1999 óta szerepel a rock and roll 100 legjobb női előadójának listáján, 2009-ben életművéért megkapta a Women's World Awards-ot, 2011-ben a francia Művészeti és Irodalmi Érdemrend legmagasabb, parancsnoki fokozatával tüntették ki.

2006-ban mellrákkal diagnosztizálták, de felépült és 2014-ben világkörüli turnéval ünnepelte meg pályafutásának 50 éves jubileumát. Ebben az évben jelent meg harmadik önéletrajzi kötete, amelyhez Salman Rushdie írt előszót. 2020-ban megfertőződött a koronavírussal, tüdőgyulladása és memóriavesztése lett, de nem adta fel, légzési és énekgyakorlatokra járt, hogy felépüljön. 

2021 tavaszán Warren Ellisszel megjelentették She Walks in Beauty című, 19. századi brit romantikus költők megzenésített verseit, köztük Lord Byron címadó költeményét feldolgozó albumukat. A különleges hangulatú felvétellel Faithfull régi álmát váltotta valóra.

Az énekesnő háromszor járt Budapesten is, 1996-ban a Petőfi Csarnokban, 2007-ben és 2014-ben pedig a Müpában lépett fel.