2020.05.09. 16:34
Dániában júniustól kinyithatnak a múzeumok és a mozik
A koronavírus miatt bevezetett korlátozások enyhítésének harmadik szakaszában június 8-tól a nyilvános összejövetelek jelenlegi tízfős felső létszámkorlátját ötvenre emelik.
A dán kormány pénteken bejelentette, hogy júniustól megkezdődhet a koronavírus miatt bevezetett korlátozások enyhítésének harmadik szakasza.
Ez azt jelenti, hogy újra kinyithatnak a mozik, a múzeumok és a színházak. Június 8-tól a nyilvános összejövetelek jelenlegi tízfős felső létszámkorlátját ötvenre emelik.
Mette Frederiksen dán miniszterelnök szociáldemokrata kormánya a többi parlamenti párttal egyetértésben hozta meg döntését. A képviselők megegyeztek abban, hogy ha az enyhítés miatt újra meredeken emelkedni kezdene a fertőzöttek száma, akkor módosítanak a menetrenden – mondta el Frederiksen.
A nyitás negyedik szakasza augusztusban kezdődhet el, amikor már a szórakozóhelyek, az uszodák és a konditermek is fogadhatnak vendégeket. Az 500 fősnél nagyobb rendezvényekre vonatkozó tilalom azonban még legalább nyár végéig életben marad. A határok megnyitásának időpontját egyelőre nem tűzték ki.
A kormány legkésőbb június 1-jéig ígért tájékoztatást az ügyben, és jelenleg a szomszédos országokkal egyeztet. Dánia március közepén zárta le határait az új koronavírus terjedésének megfékezése érdekében. Az országban 10 281 fertőzöttje és 514 halálos áldozata van a kórnak a Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint.
Dán politikusok csütörtökön egyeztek meg az óvintézkedések enyhítésének második szakaszáról. Ennek értelmében hétfőtől megnyílnak a boltok, egy héttel később pedig a kávézók, az éttermek, illetve az iskolák 6-tól 10. osztályig. Május 18-tól a könyvtárak, a templomok és más imahelyek is fogadhatnak látogatókat. Az óvodákat és az iskolák 1-5. osztályait már április közepén, az enyhítési hullám első fázisában megnyitották.
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
- Koronavírus: 6 millió 422 ezer a beoltott, 469 az új fertőzött és elhunyt 3 beteg
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
- Koronavírus: 6 millió 422 ezer a beoltott, 469 az új fertőzött és elhunyt 3 beteg