Turizmus

2019.10.31. 11:37

Ideiglenes múzeum épül az Eiffel-torony mellett

Az átmeneti múzeum a renoválás alatt álló Grand Palais-t helyettesíti.

Mivel felújítás miatt a párizsi Grand Palais három évre bezár, helyettesítésére az Eiffel-torony mellett emelnek új ideiglenes múzeumot

adta hírül a The Art Newspaper művészeti folyóirat honlapja.

Chris Dercon, a francia kormány illetékese emlékeztetett arra, hogy a Grand Palais évente számos nagyszabású kiállításnak ad otthont, jelenleg is olyanok láthatók, mint a február 10-éig tartó El Greco- és a január 27-én záruló Toulouse-Lautrec-tárlat.

Párizs vezetősége tavaly fogadta el a Mars-mezőre, az Eiffel-torony mellé épülő Le Grand Palais Éphémere (átmeneti Grand Palais) terveit.

Az 1900-as világkiállításra épült Grand Palais 2021 januárja és 2024 nyara között lesz zárva. A felújított múzeum megnyitását a 2024-es párizsi nyári olimpiai játékokra időzítik.

A Grand Palais renoválása alatt 2021-ben és 2022-ben a Fiac fair, a kortárs művészeti vásár is az új múzeumba költözik. Azt még nem döntötték el, hogy 2023-ban is marad-e a rendezvény az új környezetben. Dercon szerint ezt majd az dönti el, hogy hol lesznek kedvezőbben a körülmények a kiállítóknak és a közönségnek.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!