magyarságtudat

2018.04.15. 14:20

Az amerikai magyarok is fontosnak tartják a kultúra megőrzését

Az Egyesült Államokban hamarosan a clevelandi állami egyetemen is lesz magyar oktató, akinek a magyar nyelv oktatásán kívül a hagyományok megőrzése is feladata lesz.

Az Egyesült Államokban hamarosan a clevelandi állami egyetemen is lesz magyar oktató. Erről tárgyalt az ohiói nagyvárosban Maróti Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Balassi Intézetének képviseletében.

Mint az MTI-nek elmondta, az ohiói egyetemmel másfél-két éve folynak az egyeztetések, mára azonban immár csupán az apróbb részletek kimunkálása van hátra, és 2020-tól állandó magyar oktatót fogadnak Clevelandben.

Jelenleg 46 országban vannak magyar vendégoktatók, és ezt a létszámot egy kormányhatározat értelmében 2020-ig 70 főre kívánja bővíteni a magyar kormányzat.

Az MTI kérdésére, hogy miért éppen Clevelandre esett a választás, Maróti Orsolya hangsúlyozta: Clevelandben és környékén nagy lélekszámú és magyarságát féltve őrző közösség él, és az egyetemi oktatásnak, valamint az ezzel remélhetően gyorsan kialakuló kulturális kisugárzásnak ez a közösség komoly bázisa lehet. A leendő oktató nem csupán a magyar nyelv oktatásával foglalkozik majd, hanem hungarológiával is.

Maróti Orsolya hozzátette: Észak-Amerikában és ezen belül az Egyesült Államokban is már több egyetemen dolgoznak – akár önálló magyar tanszéken is – magyar oktatók, s mindenütt nagy érdeklődés övezi tevékenységüket.

Az ohiói oktatásügyi egyeztetések egybeestek az Amerikai Magyar Tanárok Szövetségének (AHEA) szokásos évi konferenciájával. A 43 éves múltra visszatekintő szervezet az Egyesült Államokban élő oktatókat és kutatókat fogja össze.

Szentkirályi Endre, Clevelandben élő tanár az MTI-t arról tájékoztatta, hogy az AHEA idei, háromnapos konferenciájának témája Magyarország és a diaszpóra múltja és jövője volt.

A szombaton gálaesttel zárult tanácskozásra több mint félszáz magyar oktató érkezett, a többi között Kaliforniából, Iowából, New Yorkból, New Jerseyből vagy Pennsylvaniából. Voltak vendégelőadók Budapestről, Miskolcról és a Partiumból is.

Előadások hangzottak el például az erdélyi székelyek múltjáról, a partiumi egyetem történetéről, magyar zenei egyéniségekről, a magyar népzenetanítás erényeiről.

A konferencia gálaestjén és a tanácskozáson a Kincsem című filmet vetítették, a vetítést a chicagói magyar főkonzulátus támogatta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!