Mesterdalnokok

2018.02.07. 14:45

Ring Estély lesz a farsangi operagála az Erkelben

Az ünnepi műsor a Ring gyűrűi évadához kapcsolódik, így Richard Wagner népszerű műveit is hangsúlyosan megidézik. A Ring Estélyen Roberto Alagna tenor és Aleksandra Kurzak szoprán is színpadra lép.

A műsorban a Magyar Állami Operaház Énekkara és Zenekara mellett a Magyar Nemzeti Balett táncosai és a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei, valamint énekes, táncos és hangszeres szólisták is fellépnek – közölte a dalszínház szerdán.

A gálaműsor A nürnbergi mesterdalnokok nyitányával kezdődik, majd Nádasdy András nyitótánc-koreográfiáját 50 fiatal amatőr táncos adja elő Gulya Róbert Wagner-újragondolására, a Ring Walzerre. Csajkovszkij Csipkerózsikájának keringőjét Mráz Kornélia készíti, Alija Tanykpajeva és Majoros Balázs Wagner-duettjét Wayne Eagling koreografálta. A 19. századi operarepertoárból válogató program áriáit Roberto Alagna és Aleksandra Kurzak mellett az Opera két magánénekese, Megyesi Schwartz Lúcia és Szegedi Csaba, valamint Francesca Provissionato olasz mezzoszoprán adja elő, zongorán Szennai Kámán működik közre.

A második félidő igazi különlegességgel indul: Szüts Apor zongoraművész-zeneszerző Wagner-átiratát Rujsz Edit koreográfiáján keresztül a Magyar Nemzeti Balett szólistái – Balaban Cristina, Boros Ildikó, Tatyjana Melnyik, Karina Szarkisszova, Balázsi Gergő Ármin, Jurij Kekalo, Leblanc Gergely, Rónai András József, Tyimofejev Dmitrij – fogalmazzák meg mozgásban. A fináléhoz közeledve pedig még egy Röhnrad-artista is színre lép, aki Földváry Balázs Puccini Zümmögő kórusát teszi látványosabbá.

Az est házigazdája Morvai Noémi televíziós műsorvezető és Ókovács Szilveszter főigazgató. Az opera három művészeti igazgatója is részt vesz az esemény megvalósításában, Kocsár Balázs karmesterként, Anger Ferenc és Solymosi Tamás rendezőként. Utóbbiak munkáját Aczél András társrendező segíti, a kórus megbízott karigazgatója Csiki Gábor.

A Ring Estéllyel kapcsolatos információk az estely.hu oldalon olvashatók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!