Krimi

2023.04.07. 05:50

Italért és párezer forintért adta el szexrabszolgának a 14 éves Erikát az apja

Brutális pedofilok kezére adta a lányát az alkoholista G. Viktor.

Illusztráció: Shutterstock

Erika megpróbált ugyan hazaszökni, de apja mindig visszavitte fogvatartóihoz, akik többször megverték és megerőszakolták a rabszolgasorban tartott gyereket - írja a Bors.

A megdöbbentő bűnügy kezdete 2018-ra nyúlik vissza, ekkor döntött úgy az 55 éves kézdivásárhelyi G. Viktor, hogy munka helyett a lányából csinál pénzt: eladja egy tálca sörért és 50 lejnyi, azaz 3800 forintnyi aprópénzért. Az akkor 14 éves Erikát el is vitte az 50 éves M. Lórándhoz és testvéréhez, Istvánhoz.

A két férfi többeknek is elmesélte, hogy „megvásárolták” a kislányt, akinek innentől kegyetlen körülmények között a testvérpár házában kellett élnie, ahol rendszeresen bántalmazták, késsel fenyegették. és többször is megerőszakolták.

Erika az elkövetkezendő hónapokban folyamatosan rimánkodott édesapjának, hogy hadd mehessen haza, Viktor viszont nemet mondott, mi több, amikor Erika megpróbált hazaszökni, apja elfogta, és visszacipelte pedofil fogvatartóihoz.

Három évnyi szenvedés után a lánynak sikerült az édesanyjához szöknie, de az apja oda is utána ment, és 2021-ben újabb adag sörökért és megint csak 50 lejért visszaadta, ezúttal Lóránd 23 éves testvérének, Istvánnak. 

Illusztráció: Shutterstock

A vádirat szerint Erikára itt még a korábbinál is szörnyűbb sors várt: 2020 januárja és májusa között fizikai és lelki rabságban tartották őt. A férfi arra kényszerítette, hogy minden nap, naponta akár többször is szexuális kapcsolatot létesítsen vele.

A vádirat hozzáteszi, hogy a bántalmazás is egyre brutálisabb lett: M. István övvel, fejsze nyelével, míg a férfi anyja ostorral korbácsolta a gyereket, miközben minden házimunkát vele végeztettek.

Erika azonban minden lelki erejét összeszedve ismét megszökött, és a közeli főútra rohant segítségért, ahol egy autós felvette, majd pénzt is adott neki, hogy hazamehessen a rokonaihoz.

A bíróság most gyorsított eljárásban tárgyalta az ügyet, ahol nem csak az apát és az M. családot ítélték el, de az ügyben szereplő két rendőrt, L. Istvánt és Isabela M.-et is. Ők ugyanis, bár tudtak arról, miken ment keresztül Erika, megpróbálták eltussolni az ügyet, még a kislány aláírását is meghamisították a papírokon.

Van segítség!

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!