2025.05.09. 09:37
Kiderült, melyik az új pápa kedvenc sportja és csapata
A labdarúgás szerelmeseinek kedélyét lehűthetjük, hiszen bár nagyon szereti a focit, amerikai születésűként XIV. Leó érthetően az egyik amerikai sportért rajong és a kedvenc csapatát sem titkolja.

XIV. Leó az egyik amerikai sportért rajong
Forrás: AFP
Fotó: BEATA ZAWRZEL
Egy nap sem telt el azóta, hogy Robert Francis Prevostot választották meg a katolikus egyház fejének, s máris szinte mindent tudni lehet róla Az egyházfők esetében a latin és az olasz nyelvtudás alapelvárás, utóbbi már csak azért sem jelent gondot a Chicagói Egyházmegye bíborosának, mert 2023 óta Rómában, a Vatikánban él, ahol a világ minden tájáról érkező püspökjelölteket vizsgáló hivatalt vezette eddig. Elődeihez, mindenekelőtt II. János Pálhoz és Ferenc pápához hasonlóan XIV. Leó is szereti a sportot – írja a Magyar Nemzet.

Forrás: AFP
Az új pápa nem meglepően amerikaiként a baseballért rajong, a Chicago Cubs a kedvenc csapata.
A Magyar Nemzet cikkéből az is kiderül, hogy az egyházfő nagyon szeret autót vezetni, és a baseball után a labdarúgást is nagyon kedveli. A lap megtudta azt is, hogy melyik XIV. Leó kedvenc focicsapata, annyit elárulunk, hogy európai klubról van szó.
Megszólalt a pápa testvére: csak álltam és nem hittem el, hogy ez valóban megtörténik
„A lányom sikítani kezdett, amikor meghallotta, hogy a nagybátyja lett a pápa, én pedig csak álltam ott és nem hittem el, hogy ez valóban megtörténik” – mondta John Prevost az Associated Pressnek adott interjújában, írta meg a Magyar Nemzet.

Fotó: ANDREJ ISAKOVIC / Forrás: AFP
John Prevost, a csütörtökön megválasztott XIV. Leó néven pápává választott Robert Prevost testvére egy interjúban arról beszélt, hogy nagy megtiszteltetés, hogy a testvére lett a pápa, de emellett nagy felelősség is, ami szerinte nagyobb és jobb dolgokhoz fog vezetni.
XIV. Leó pápa idősebb fivére az AP amerikai hírügynökségnek arról is beszélt, hogy nagyon erős büszkeség töltötte el, amikor testvérét megválasztották a 267. katolikus egyházfőnek, ezzel a chicagói születésű misszionárius lett az első észak-amerikai pápa.
Az új pápa három testvér közül a legfiatalabbként nőtt fel Chicagóban. Fivére – aki egy évvel idősebb nála – elmondta, hogy az immáron XIV. Leó pápa gyerekként mindig nagyon jól viselkedett az iskolában, és szívesen játszott fogócskát és társasjátékokat.
Prevost úgy jellemezte a testvérét, mint aki nagyon aggódik a szegényekért és azokért, akiknek nincs hangjuk. Elmondta, hogy azt várja tőle hogy egy „második Ferenc pápa” legyen.
Azt hiszem hogy ők ketten nagyon hasonlítottak egymásra. Mivel egy időben voltak Dél-Amerikában, ugyanazokat a tapasztalatokat szerezték a misszióknál végzett munka és az elesettek segítése során
– mondta John Prevost.
Beszélt arról is, hogy nagyon szoros kapcsolatban állnak, minden nap beszél a testvérével telefonon, akivel a politikától a vallásig minden témát érintenek, és még egy szókirakós játékot is játszanak rendszeresen. Azt azonban még nem tudja, hogy mennyi ideje lesz majd ezentúl beszélgetni az öccsével, és hogyan fogják megoldani a kapcsolattartást a jövőben.
Egy másik interjúban az ABC News televíziónak elmondta, hogy a testvére már gyerekkorában is papnak készült.
A testvérem mindig is pap akart lenni, nem hiszem hogy valaha is megkérdőjelezte volna, hogy ez lesz a hivatása. Már kicsi gyerekként is azt játszotta hogy ő egy pap, és a vasalódeszka volt az oltár
– árulta el Prevost.
Prevost szerint a testvére
„nem lesz igazán szélsőbaloldali és nem lesz igazán szélsőjobboldali sem”, úgy véli hogy ő „inkább középen áll”.
Testvére arról is beszámolt, hogy az újonnan megválasztott pápa a választási folyamat kezdete előtt nem sokkal megnézte a Konklávé című filmet.
Bulvár-celeb
- Elpusztult az Adam Sandler filmjében sztárrá vált állat (videó)
- A fogyáshoz tökéletes választás a gyaloglás
- Fa vagy műanyag? Melyik vágódeszka a jobb választás?
- Brutálisan lefogyott Schwarzenegger fia, kiderült az oka (videó)
- Felfüggesztett börtönbüntetést kapott Gérard Depardieu