Bulvár-celeb

2021.05.03. 07:05

Egy bordélyháznak használt romos palota kertjében rejtőzhet a nácik elveszett aranya

Az elmúlt 75 évben sok kincsvadász eredt a több száz tonna nemesfém nyomába, de az eddig sosem került elő.

Forrás: Shutterstock / illusztráció

Fotó: Shutterstock

Egy maroknyi vállalkozó szellemű kincsvadász a jövő héten 48 hatalmas „krátert” fog ásni egy délnyugat-lengyelországi kis falucska szélén található elhagyatott kastély kertjében, mivel meggyőződésük, hogy valahol ott rejtették el a a Harmadik Birodalom aranykészletének egy részét a Schutzstaffel (SS) katonái a II. világháború utolsó heteiben – írja a lengyel sajtóra hivatkozva a Daily Mail interentes kiadása.

Az 1938-as Anschluss, Ausztria bekebelezése, valamint Csehország 1939 márciusában történt megszállása után az osztrák, illetve a cseh nemzeti bank aranykészletét a nácik lefoglalták, majd Berlinbe szállították a Reichsbank széfjeibe.

A Németország által mintegy tucatnyi megszállt országból szintén jelentős mennyiségű arany és különböző műkincsek kerülte a nácik birtokába a második világháború kitörése után.

A téma szakértői szerint mai árfolyamon számítva mintegy 650 millió dollár, azaz körülbelül 1950 milliárd forint értékű aranyat lopkodtak össze a nácik Európában.

A világháború végén, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a Harmadik Birodalom bukásra van ítélve, a Reichsbank páncélszekrényeiben őrzött aranyat vonatokra pakolták és ismeretlen helyekre szállították. A kincsek nagy részéről a mai napig nem tudni, merre lehetnek. Utoljára 1945 februárjában került elő birodalmi arany, amikor George Patton amerikai katonatiszt és csapata 20-30 tonna nemesfémre bukkant a Berlintől 200 kilométerre fekvő Merkers közelében, egy használaton kívüli földpát-bányában.

A nácik eltűnt aranya természetesen sok ember fantáziáját megmozgatta már az elmúlt 75 évben, de ez idáig senkinek sem sikerült hitelt érdemlő bizonyítékokat találnia arról, hogy merre lehetnek a kincsek.

Nemrég előkerült egy Waffen-SS-tiszt naplója, melyben egy „Michaelis” álnéven író férfi részletesen elmeséli, hogy a halálosztag első embere, Heinrich Himmler hova rejtette el Európában a nácik aranyát.

A naplóban összesen 11 helyszín kerül bemutatásra, ahol ékszerek, arany, műtárgyak és egyéb vallásos ereklyék vannak eldugva.

A dokumentum szerint az egyik ilyen lelőhely a Minkowskie nevű lengyel falucska szélén található 18. századi kastély, ami a világháború alatt bordélyházként üzemelt, az SS tisztek pedig rendszeresen járták oda szórakozni.

„Minden szükséges engedélyünk megvan ahhoz, hogy megkezdjük az ásatásokat. Folyamatosan együttműködünk a Kulturális Minisztériummal és az örökségvédelmi hatóságokkal.

Összesen 11 helyszínről van tudomásunk a napló alapján, ahol náci kincsek lehetnek, de mind közül ennek a legkönnyebb a feltárásra. Ezért kezdünk itt”

- fogalmaz Roman Furmaniak, aki azt is elmondta, hogyha aranyat vagy műkincseket találnak a palota udvarán, akkor azt természetesen visszajuttatják a jogos tulajdonosoknak vagy örökösöknek – írja a Ripost.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!