Ország-világ

2021.02.23. 05:50

Nagyon súlyos lehet a következő influenzajárvány

A koronavírus ellen bevezetett intézkedések miatt mindenütt a világon visszaszorult az influenza. Ez jövőre visszaüthet.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Magyarországon rendszerint január-februárban kezdődik az influenzajárvány, idén azonban egyelőre nem mutatkoznak ennek jelei. Hasonló megfigyelések születtek eddig az északi félteke több országában, illetve a tavalyi évben a déli féltekén is.

Mint azt Stephen Kissler, a Harvard Egyetem közegészségügyi intézetének immunológus, infektológus kutatója a The Conversation oldalán megjelent cikkében írja, az influenzaszezon látszólagos elmaradása egyes területeken talán a magas átoltottságnak is köszönhető – számol be róla a házipatika.com.

Ugyanakkor valószínű, hogy a koronavírus-pandémia kapcsán világszerte bevett szokássá vált maszkviselés, fokozott kézhigiénia és szociális távolságtartás szintén fontos szerepet játszhatott mindebben.

Mint azt Stephen Kissler, a Harvard Egyetem közegészségügyi intézetének immunológus, infektológus kutatója a The Conversation oldalán megjelent cikkében írja, tudjuk, hogy a két vírus hasonló módon terjed. Mind az influenza, mind az új típusú koronavírus leggyakrabban szennyezett felületek érintése, légzőszervi váladékcseppek és kisebb méretű aeroszolok közvetítésével jut az emberi szervezetbe. E három fertőzési útvonal jelentősége ugyanakkor eltérő a két vírus esetében.

Az influenza hatékonyabban terjed szennyezett felületekről és nagyobb váladékcseppekkel utazva, márpedig éppen ez az a két mód, amellyel szemben kifejezetten erős védelmet nyújt a kézmosás, maszkviselés és távolságtartás.

Nem úgy az aeroszolok ellen: egy közelmúltbeli, jelenleg szakértői bírálatra váró tanulmány eredményei arra engednek következtetni, hogy részben ez lehet a magyarázat a két kórokozó terjedései közötti különbségekre. Habár az említett védekezési módszerek így is hasznosak, de aeroszolokon utazva a SARS-CoV-2 könnyebben megkerüli ezeket, mint az influenza.

Jövőre is érdemes lesz felvenni a maszkot...
Fotó: Shutterstock

Mint az infektológus szakember írja, jó hír ugyan, hogy az influenza előfordulási aránya kifejezetten alacsony egyelőre, mindazonáltal ébernek kell maradnunk.

Az influenza idén nem söpört végig a közösségeken, így az emberek immunvédettségét sem frissítette fel. Emiatt előfordulhat, hogy például nyáron kezd majd el újból terjedni, ahogy az sem kizárt, hogy a következő télen a megszokottnál sokkal súlyosabb lesz a járvány. Ősszel tehát alighanem fontosabb lesz az influenza elleni vakcináció, mint bármikor korábban.

Ráadásul a vírus alacsony szintű cirkulációja kihatással van az evolúciójára is. Márpedig a vakcináció sikerességének egyik kulcsa éppen az influenza változásainak minél pontosabb előrejelzése. Ehhez pedig a korábbi évek és a másik féltekén már lezajlott járvány vírussal kapcsolatos vizsgálatait szokták alapul venni. Vagyis annál hatásosabb az influenza elleni vakcina, minél jobban fel lehet térképezni az aktuális betegséget okozó törzseket. Ebben is nehézséget okozhat az idén világszerte elmaradt járvány.

A Telegraph egy friss cikke is azt elemzi, hogy jövő télen az évszázad során eddig nem tapasztalt mértékben fertőzhet az influenza.

John McCauley, a Francis Crick Intézet Influenzaközpontjának igazgatója szerint a helyzet példátlan. Nem hiszem, hogy az elmúlt több mint száz évben előfordult volna, hogy ilyen kevés influenzavírus terjedt a világon – mondta.

Több lesz a beteg, de a vírus nem lesz veszélyesebb
Fotó: Shutterstock

 

Emiatt az influenzatörzsekből vett minták száma az egyhuszad részére csökkent, ezért nehéz meghatározni, hogy milyen vírustörzsek ellen kell majd védekezni. Mindez növelhette ugyan az influenza mutálódásának esélyét és fertőzőbbé válását, a szakértő szerint

ettől még azonban az influenza nem válik kockázatosabb, vagy halálosabbá, mint amilyen eddig volt.

Ha pedig a következő influenza szezonban újra előkerülnek a maszkok és a koronavírus miatt megtanult védekezési módszerek, annak az influenzával szemben is nagy hasznát vehetjük.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!