horror

2020.12.05. 17:55

Milyen kegyetlen! Összeégette kislánya kezét az anya, mert édességet lopott a boltból a testvérével

A sokkoló eset Bolíviában, egy Cochabamba nevű településen történt. A hatéves kislány és négyéves húga édességet loptak egy helyi élelmiszerüzletből, anyjuk pedig büntetésképpen brutálisan megkínozta nagyobbik lányát, a kisebbik sikeresen elmenekült előle.

Forrás: Shutterstock

Az üzlet tulajdonosa panaszkodott a szülőknek, amikor a kamerafelvételen látta, hogy a két gyerek édességet lopott a boltból. A 37 éves anya ekkor elhatározta, hogy kemény büntetéssel veszi el a kedvüket a hasonló gyerekcsínyektől.

Mindkét kislánynak összekötözte a kezeit, majd az idősebbiknek meg is égette a kezét. A kisebbik lánya, látva a testvére kínzását, elmenekült. A hat éves kislány súlyos, másodfokú sérüléseket szenvedett

a kezein, és az egész karján, azonban mióta kórházban kezelik, állapota folyamatosan javult. De még legalább

négy műtéten kel átesnie ahhoz, hogy alkarját és kezeit újra használni tudja, és pszichológus segítségére is szüksége lesz az elszenvedett lelki trauma miatt.

Az orvosok szerint a kislány könyökén lévő súlyos sérülések csak több hónap, vagy akár egy egész év alatt gyógyulnak meg.

A kislány négyéves húgáról jelenleg a helyi gyerekvédelmi szervezet szociális munkásai gondoskodnak. Az anya azt mondta, sajnálja a történteket, és csak azért büntette őket olyan keményen, hogy egy életre megtanulják, hogy lopni nem helyes – írja az Origo.

Elhatároztam, hogy bármilyen áron is, de visszaszerzem a lányaimat. Sosem akartam nekik rosszat, egyszerűen csak rájuk akartam kissé ijeszteni.

Mindent meg fogok tenni, hogy szeretettel gondoskodhassak az öt gyerekemről – fogadta meg a nő.

Az anyát és élettársát, a gyerekek mostohaapját letartóztatták. A rendőrök folytatják a nyomozást – írja a Mirror.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!