csillogás nélkül

2020.01.12. 23:05

Van, aki kapál, van, aki főz – filmsztárok civil munkái

Nem minden színész tud vagy akar csupán a színészetből megélni, ezért szükségből vagy az önmegvalósításért civil foglalkozásba kezdenek – sikerrel.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Kathy Hutchins

Még a legnagyobbak életében is lehet olyan, hogy nem jönnek a felkérések, nem rájuk gondolnak a rendezők, és így a bevétel is elmarad, ezért sok híresség gondolta már úgy: jó lenne valamilyen civil állás vagy foglalkozás is a filmezés mellett – írja cikkében a Bors.

Tom Selleck farmer

A bajusz még a régi, a foglalkozás már új: Magnum ma már nem pisztolyt és nőket forgat, hanem a földet. Neki ugyanis avokádóföldjei vannak, nem is kevés, összesen 60 hektár Kaliforniában.

Fotó: Collection Christophel / AFP/CBS/Universal Television

Sarah Michelle Gellar vállalkozó

Volt a filmezésnek egy korszaka, amikor minden kislány Sarah Michelle Gellar szeretett volna lenni, vámpírokkal és vérfarkasokkal lógni, mint Buffy, a vámpírok réme. Ám ezen a nagy sikerű sorozaton kívül nemigen kapott szerepeket, ma már inkább gyerekeknek gyárt sütéshez való formákat, tepsiket.

Fotó: VALERIE MACON / AFP

Freddie Prinze Jr séf

Nem volt olyan tinédzser, aki a 90-es években ne Freddie-be lett volna szerelmes, a Tudom, mit tettél tavaly nyáron sztárjának azonban elég volt az ismertségből. Miután elvette Sarah Michelle Gellart, kiadott egy szakácskönyvet, és séfként dolgozik.

Fotó: LUCY NICHOLSON / AFP

Lucy Liu képzőművész

A Charlie angyalai és a Kill Bill sztárja mára felhagyott a filmezéssel, és csak eredeti szenvedélyének, a képzőművészetnek él. Yu Ling álnéven dolgozik, sok festményét pedig jótékonysági célra ajánlja fel.

Geena Davis aktivista

A 90-es években vált ismertté olyan filmekkel, mint a Beetle­juice – Kísértethistória, a Stuart Little kisegér, még Oscart is nyert Geena Davis, mégis letett a vörös szőnyeges álmokról és most saját alapítványában a nemek egyenlőségéért küzd.

Fotó: LOIC VENANCE / AFP

Hayden Christensen farmer

Anakin Skywalkerként ismerte meg a világ, de már nagyon távol került a messzi-messzi galaxistól. Jelenleg Kanadában vezet egy gigantikus farmot, ahol állatokat tenyészt, növényeket termeszt és a kétkezi munkától sem riad vissza.

Fotó: AFP / Lucasfilm / Archives du 7eme Art / Photo12

Steven Seagal seriffhelyettes

Ugye valójában senkit nem lep meg, hogy a Zs-kategóriás ak­ciófilmek mára formájából jócskán kiesett királya a való életben is a bűnüldözéssel foglalkozik? Bizony, ő seriffhelyettes. Az új-mexikói határvidéken határellenőrzéssel foglalkozik, illetve újoncokat tanít be.

Fotó: HANS KLAUS TECHT / APA-PictureDesk via AFP

Rita Wilson író

Annak ellenére, hogy maga már nem áll színésznőként a reflektorfényben, Tom Hanks feleségeként mégsem került ki onnan. A Velem vagy nélküled sztárja 2019-ben kapott csillagot a hollywoodi Hírességek sétányán, de írással foglalkozik.

Fotó: HUBERT BOESL/AFP/DPA

Borítókép: Tom Selleck és felesége

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!