valóra vált álom

2019.11.14. 15:15

Színházat alapított szülővárosában Antonio Banderas

A spanyol filmsztár társulata első alkalommal a Chorus Line (A tánckar) című legendás Broadway-musicalt mutatja be pénteken.

Fotós: JORGE GUERRERO

Fotós: JORGE GUERRERO

Az előadás sajtóbemutatóján Banderas elmondta: húsz éve dédelgetett és halogatott álma vált valóra a teátrum létrehozásával.

„Az utolsó lökés azután jött, hogy szívrohamot kaptam és rájöttem, egyszer mind meghalunk” – idézte fel az újságíróknak a 2017 januárjában történteket, amely arra ösztönözte, hogy belevágjon a színházalapításba.

A tengerparti város központjában található, 840 férőhelyes Teatro del Soho Caixabank első előadásának próbái hónapok óta zajlanak, hosszú szereplőválogatás előzte meg őket. 1800 jelentkező közül választották ki azt a 29 spanyol művészt, aki a főszerepet alakító, egyben társrendező Antonio Bandesasszal együtt lép színpadra.

A darabot január végéig játsszák majd folyamatosan a tengerparti városban, az előadásokra kevesebb mint egy nap alatt adták el a 15 ezer belépőjegyet.

A társulat jövőre spanyolországi turnéra indul a musicallel, amelyet Bilbaóban, Barcelona és Madridban is bemutatnak. Tárgyalnak a spanyol nyelvű előadás New York-i bemutatásáról és egy amerikai turnéról is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!