Nagyvenyim

2014.07.15. 18:20

Három napon át kínálnak programot a nagyvenyimieknek

Nagyvenyim - Altomünsterrel közösen húszéves partnerkapcsolatot ünnepelnek a község lakói az idei falunapon. A Nagyvenyimi Néptáncegyüttes szintén kerek évforduló előtt áll.

Körmendi Erzsébet

A nagyvenyimiek minden falunapra nagy gonddal készülnek, hiszen a település önállóvá válását ünneplik. Idén viszont két olyan jubileum is lesz, amely meghatározó a község életében, egyik az altomünsteriek barátsága, másik a néptáncegyüttes húszéves évfordulója hangsúlyozza lapunk kérdésére válaszolva Szabóné Lőrincz Ilona polgármester.

Tőle tudjuk, hogy három napos nagy rendezvénysorozatot terveznek. Csütörtök a kiállítások napja lesz, ezek színhelye a művelődési ház. A vendégek is ezen a napon érkeznek... Nagyvenyim ugyanis 13 ezer eurót nyert pályázaton arra, hogy az Altomünsterhez és Egereshez fűződő partnerkapcsolatát bemutassa másoknak. Éppen ezét nemcsak Erdélyből és Bajorországból, hanem a szlovákiai Jászóról is érkezik delegáció a településre.

Pénteken a néptáncegyüttes nagyszabású esten mutatja be az elmúlt húsz év koreográfiáját a nagyközönségnek, valamint láthatják az érdeklődők a táncosok Szökött katona című produkcióját is.

Ünnepi képviselőtestületi üléssel kezdődik a fő nap, a szombat programsorozata. A nagy létszám miatt ezúttal az iskola tornatermében lesz az ülés, amelyen átadják a Nagyvenyimért, a Nemzetközi Kapcsolatokért, a Köz Szolgálatáért díjakat.

Az ünnepség után a nyugdíjasok süteménykiállítást és vásárt rendeznek, az iskolában ezen a napon is láthatók lesznek a csütörtökön nyílt tárlatok. A parkban pedig elkezdődik az egész napos nagy mulatság, bográcsos étkekkel és más finomságokkal, hideg italokkal. És természetesen színvonalas színpadi műsorral. Fellépnek a nagyvenyimi tehetségek, klubok, egyesületek. Máté Otília a jó ebéd mellé nótával szórakoztatja a közönséget, de hallhatják Szabó András harmonika játékát, Postás Józsi dalait, találkozhat Puskás Petivel, este pedig utcabálon mulathatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!