Nagyvenyim

2013.12.10. 17:45

A koszorú második gyertyája

Nagyvenyim - Szabóné Lőrincz Ilona polgármester gyújtotta meg az első két adventi gyertyát Nagyvenyim koszorúján a Barátság-kőnél.

Teleki György

Advent a külső-belső készülődés és az örömteli várakozás jegyében telik. Ennek szellemiségében rendezzük meg Nagyvenyim hagyományos adventi programjait: minden vasárnap közösen készülünk.

Az első alkalommal a Nefelejcs Napköziotthonos Óvoda volt a vendéglátó: kínáltak mindent, ami szem-szájnak ingere, bejgli, sütemény, pogácsa, forralt bor, tea várta a résztvevőket. A Maci csoport megható kis műsorral kedveskedett a vendégeknek Szölősiné Eisler Mariann és Jámbor Viktória óvónők vezetésével. Nem maradtak ki a felnőttek sem: Benedekné Sajti Julianna, Kanyar Ágnes és Szöllősiné Eisler Mariann szóló fellépése után az óvóda teljes pedagógus gárdája lépett színpadra és örvendeztette meg a nagyérdeműt szereplésével.

A vásáron árulta portékáját a Nagyvenyimi Foltvarró Klub, az Aranykezű Öltögetők Klubja, valamint ékszert, gyöngyöt is vehettünk.

Advent második vasárnapján Kristofory Valter plébános megáldotta az adventi gyertyát, valamint a betlehemet, amelyet a Faluszépítő Egyesület készített el.

Ezen a délutánon is az Aranykezű Öltögetők Klubja szebbnél szebb kézimunkákat kínált. Az iskola aulájában vendéglátók voltak volt a Nagyvenyimi Néptánccsoport mellett a civil szervezetek. Nem maradt el az igényes műsor sem. Az Aranydaru Nyugdíjas Klub dalköre nyitotta meg a sort dalcsokrával. Utánuk lépett fel Klép Tamás szólóénekkel. Harmadik fellépőként a Nagyvenyimi Néptánccsoport tartott fergeteges bemutatót repertoárjából. Az est házigazdája Juhász-Vedres Zoltánné volt.

Advent első két délutánja vidáman, szeretet teljes légkörben telt el.

A szervezők mindenkit nagy szeretettel várnak a harmadik vasárnapon, december 15-én is a rendezvényre.

 

 

Címkék#Nagyvenyim

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!