Nagyvenyim

2015.08.05. 09:01

A közösségért tettek - Díszpolgári címet adtak át a venyimi falunapon

Nagyvenyim - Díszpolgári címet kiemelkedően jelentős munkával, életpályával elért hazai, vagy nemzetközi szintű elismerést szerző, a közösségért sokat dolgozó személyek vehetnek át. Nagyvenyim falunapján.

Horváth László

A 2015-ös falunap alkalmából Nagyvenyim képviselő testületének döntése alapján két köztiszteletben álló hölgy Ambrusné Prof. dr. Kéri Katalin és dr. Müller Cecília részesült a település legnagyobb elismerésében.

Ambrusné Prof. dr. Kéri Katalin általános iskolai tanulmányait Nagyvenyimen végezte. 18 éves koráig élt szülőfalujában, de szülei, rokonai, barátai miatt azóta is gyakran és rendszeresen hazajár. Dunaújvárosi középiskolai és pécsi egyetemi évei után, 1989-től oktatóként és kutatóként a Pécsi Tudományegyetemen dolgozik, ahol jelenleg intézetigazgató egyetemi tanár, tanszékvezető és doktori iskola-vezető, valamint a teljes pécsi tanárképzés szakfelelőse. 2010-ben kapta meg professzori kinevezését. Kutatási területe a 18-19. századi nőtörténet, valamint a nem európai kultúrák gyermekkortörténetének és neveléstörténetének a tanulmányozása, kiemelten is a középkori iszlám, valamint a 16. századi azték birodalom kultúrája. Kutatási eredményeit több mint 200 tanulmányban és könyvfejezetben és 7 önálló kötetben publikálta. Tagja több akadémiai bizottságnak, regionális és egyetemi tudományos testületeknek, hazai és külföldi folyóirat-szerkesztőségeknek. Munkáját számos kitüntetéssel ismerték el. Kéri Katalin általános iskolai évei óta kutatja szülőfaluja történetét. Erről több tudományos pályamunkát és publikációt is készített, és nevéhez kötődik a község címerterveinek elkészítése is.

Dr. Müller Cecília és dr. Kéri Katalin díjazott között középen Vargáné Kaiser Katalin polgármester Fotó: Horváth László

Dr. Müller Cecília 1984-ben végzett a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán cum Laude minősítéssel. A Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház II. sz. Belgyógyászati osztályán kezdte orvosi pályafutását. Üzemorvosként folytatta munkáját a Mezőfalvi Mezőgazdasági Kombinátban. Itt találkozott először a betegségek megelőzésének fontosságával, a munkatükörrel, a foglalkozási expozíciókkal, foglalkozási betegségekkel. 1991-ben Üzemorvostanból szakorvosi szakképesítést szerzett. 1991-1996-ig, öt éven át Nagyvenyim nagyközség háziorvosi munkakörét látta el. Betegei tisztelték, szerették, afféle falusi, közvetlen viszony alakult ki az ellátott betegek és orvosuk között. 1996-ban került tisztiorvosi munkakörbe az ÁNTSZ Dunaújvárosi Intézetébe, ahol rövid időn belül városi tiszti főorvossá nevezték ki. Dunaújvárosban kihívást jelentett számára a nehézipar munkahigiénés problémáinak kezelése. 2010-ben az országos tiszti főorvos megbízta az ÁNTSZ Közép-dunántúli Regionális Intézetének vezetésével. A vörös iszap katasztrófa idején hónapokon át munkatársaival együtt fáradozott az egészségkárosító hatások elhárításán. Munkáját több, magas állami kitüntetéssel ismerték el. 2011 óta a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének megyei tiszti főorvosa.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!