Nagykarácsony

2014.07.23. 14:40

Tehetségpont a nagykarácsonyi óvodában

Nagykarácsony - A település Örökzöld Óvodájában négy éve foglalkoznak szervezett keretek között tehetséggondozással, s azóta idén másodszor nyerték el az Akkreditált Kiváló Tehetségpont címet.

Rankasz Brigitta

Mozgásfejlesztés az Örökzöld Óvodában. Elöl Máté Mérei Lilien, Tóth Olivér, Molnár Zoltán és Horváth Noémi

A családias óvodában gyermekek fejlesztése két síkon történik: óvodai csoportjaikban a napi tevékenységekbe ágyazva, illetve kiscsoportos kreativitást fejlesztő tehetséggondozó foglalkozás keretében.

Kihasználták a tehetségfejlesztő, gazdagító programpárokat is, amelyeket a Matehesz által kiírt pályázat keretében valósítottak meg, az ének, zene, tánc és a kézművesség területén.

Többször hívtak külső előadót, de együttműködtek az általános iskolában tanító pedagógusokkal is. Horváth Csaba tanító, zenész például hangszerekkel ismertette meg a kicsiket interaktív foglalkozásokon. Suplicz Mihály néptáncoktató mozgásfejlesztő óráin tizenkét tehetséges gyermek vett részt.

Százezer forintot fordíthattak eszközök vásárlására, ezen kívül több projektet pályázati pénzből finanszírozhattak, negyven kisgyermek óvodai életét támogatva.

- Felfigyelünk az átlagtól eltérő teljesítményt nyújtó tehetséges gyermekek kiszűrésére a különböző tevékenységeken keresztül. A környezeti programunkon keresztül ismereteket, tapasztalatokat, élményeket nyújtunk komplex módon. Zöld Óvodai alprogramunkat, Madárbarát alprogramunkat, Környezetvédelmi innovációs programunkat beépítjük a tehetségműhely tartalmába. Komplex mozgásfejlesztő tehetségműhelyünk programjában mozgás, zene, tánc szerepel tájékoztat az óvodavezető szakmai munkájukról.

A cím elnyerésével ismét sok olyan foglalkozást megvalósítanak majd, amelyeket a településen élők anyagi helyzetükből adódóan nem tudnának biztosítani.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!