Nagykarácsony

2014.11.26. 16:10

Mézes volt a reggeli a nagykarácsonyi iskolában

Nagykarácsony - A Vörösmarty Mihály Általános Iskolában is megédesítették a diákok napját november 21-én.

Rankasz Brigitta

Szlovéniából indult a kezdeményezés Mézes reggeli néven, melynek célja már hat évvel ezelőtt is az volt, hogy felhívja a helytelen étkezési szokásokra, s az egészséges mézre a figyelmet. A szomszédoknál már a helyi méhészek mézeit kapják a gyermekek reggelire az egészségtelen finomított cukros ételek helyett. Így mindenki jól jár, a termelők, és a fejlődő generáció egyaránt!

Az idén az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és a Földművelésügyi Minisztérium együttműködésének köszönhetően hazánk is csatlakozott a kezdeményezéshez, így november 21-én 19 megyében, valamint Budapesten összesen 67 iskolában ismerkedtek a gyermekek a szorgos rovarok nektárjával.

Nagykarácsonyon Papp László, a Dunaújváros és Vidéke Méhész Egyesület vezetője tartott kóstolót, aminek hatalmas sikere volt. A kilenc órakor kezdődő rendezvényen az asztalon sorakoztak, illatoztak a különböző ízű és aromájú csemegék, a diákok sorbaálltak a kóstolóért, s figyelmesen hallgatták a sok érdekességet az előadótól.

- Hazánkban sok növényfajból gyűjtenek nektárt a méhek és készítenek belőle mézet, ez a természet csodája: gesztenye, selyemfű, akác, repce, napraforgó, gyümölcs, pohánka (hajdina), facélia (mézontó-fű), somkóró, levendula, szolidágó (természetesen külföldön ezeken kívül még sokféle van, tudtuk meg).

A mézet sokszor használjuk betegségek megelőzésére, kiegészítő gyógyításra is, s mindemellett finom, egészséges nassolnivaló - mondta a méhész, akinek nem kellet sokáig kínálgatnia portékáját. Bizony a kóstolón egy csepp sem veszett kárba!

Reméljük, a program folytatódik, s a magyar diákok is hamarosan rendszeresen részesei lesznek a Mézes reggeli programnak. Ez, tudtuk meg az egyesület vezetőjétől, nem a méhészeken múlik!

Bár az éves ajánlott cukorbevitel csupán 9 kilogramm, mégis átlagosan mintegy 28 fogyasztunk évente. Hazánkban a napi energia bevitel 15 százalékát a finomított cukor adja. A cukor hatással van a kalcium anyagcserére. A fokozódó kalciumvesztés a hiányos étrendből adódóan nem tud egyensúlyt tartani a kalciumbeépülési folyamattal, így hosszabb távon a csontritkulással, a fogazat gyors romlásával járhat.

Az egészséges étkezés fontos tényezője a természetes édesítők használata, egyik ilyen igen értékes finomság a méz.



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!