Mezőfalva

2014.03.24. 18:35

Mérföldkőhöz ért a csatornázás Mezőfalván

Mezőfalván száz százalékosan működőképes a szennyvízhálózat. Nagyvenyimen, Kisapostagon és Baracson is hamarosan elkészül a rendszer. Ráköthetnek.

Körmendi Erzsébet

Márok Csaba, Mezőfalva polgármestere, a négy település önkormányzata által a csatornázásra alapított társulás elnöke mérföldkőként említette azt az eseményt, projektzáró rendezvényt, amelynek a Kiss Kálmán Művelődési Ház adott otthont a múlt héten. A beruházás vége még odébb van, a határidő június. A rész műszaki átadást azért sürgették az önkormányzatok, hogy az ingatlantulajdonosok minél előbb ráköthessenek a hálózatra. Aztán az utak és egyebek helyreállítási munkálatait majd elvégzi a kivitelező a még hátralévő hónapokban. Márok Csaba elmondta: nem volt egyszerű a négy település csatornázása, ám a szakemberek, képviselőtestületek, önkormányzatok, társulatok jó együttműködésének köszönhetően minden rendben ment, az ellenőrök sem találtak hibát semmiben. A beruházás 2000-ben kezdődött, az akkori első ütemmel, és mostanival együtt 4,5 milliárd forintba került Kisapostag, Baracs, Nagyvenyim és Mezőfalva csatornázása.

Beke László mérnök felidézte az eseményeket a kivitelezési szerződések tavaly februári megkötésétől kezdve mostanáig. Elmondta, Mezőfalván 100 százalékban elkészült a szennyvízelvezető hálózat. Baracson két kicsi utca hiányzik, Nagyvenyimen 65 százaléka készült el a rendszernek, a fennmaradó részt május végéig építik ki, Kisapostagon a felénél tartanak és a másik felét júniusra fejezik be.

Csapó Sándor az üzemeltető, Keve Sándor a kivitelező cég vezetője és Márok Csaba polgármester  Fotó: Horváth László

Varga Gábor országgyűlési képviselő a körzetének szennyvízes fejlesztései között említette az Előszálláson most kezdődő beruházást, illetve a Mezőfalvával közösen érintett három települést, ahol az elkészült hálózat 100 százalékban ellátja a környezetvédelmi és szennyvízkezelési feladatokat, valamint könnyíti az emberek életét. Reméli júniusra a feltört utakat is rendbeteszik, és már várja, hogy Baracson úgy nézzen ki Széchenyi utca, ahogyan azt megálmodták. Galambos Dénes kormánymegbízottnak anno még Nagyvenyim alpolgármestereként nagy rálátása volt a kezdetekre. Gratulált az elkészült műhöz, megköszönte a jó munkát, összességében sikertörténetként említette a csatornaberuházást, de, mint mondta, van még teendő.

A négy település polgármestereinek, az üzemeltető, valamint a kivitelező cégek képviselőinek szerződésaláírásával ért véget rendezvény.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!