Mezőfalva

2015.06.16. 15:55

"Jó volt együtt gyógyulni" - Szeptembertől már nem Tassy Péter gyógyít a II-es körzetben

Mezőfalva - Közel tíz év gyógyító munka után távozik a II-es számú körzet háziorvosa, dr. Tassy Péter. A váltás okairól kérdeztük, miután nyilvánossá vált, hogy „elköltözik”.

Horváth László

– Kilenc éve, 2006. május elsejével az alapellátási intézet alkalmazottjaként kezdtem, 2008. novemberében a háziorvosi szakvizsgát is megszereztem, 2009-től vagyok az önkormányzat alkalmazottja – kezdte visszatekintését dr. Tassy Péter. Az első hat év pozitív élményekkel volt tele. A rendelő felújításától kezdve a vizitdíj bevezetése, majd eltörlése, az ügyeleti ellátás és még sok apró, vagy éppen nagyobb dolog színesítette a munkát. Az utóbbi két és fél év folyamatos helyettesítése – ami egybeesett második gyermekem születésével és csecsemőkorával – és más tényezők is mára óriási terhet jelentettek. Feleségem is visszament dolgozni, tehát elsősorban családi oka van a távozásnak. Háziorvosi munkám Velencén folytatom, ahol 2400 fős praxis vár. Ez ugyan majdnem duplája a mezőfalvinak, de a megyeszékhelyhez köthető családi életünk sokkal jobban menedzselhető. A váltással minőségibb körülmények között gyógyíthatok, hiszen a magasabb infrastruktúra, közeli szakrendelő, a vizsgálati eredmények gyors visszaérkezése és a Fejér Megyei Szent György Kórház közelsége egy másik dimenziót nyithat. Szintén új feladatként vár rám, hogy regisztráltam a Semmelweis Egyetem háziorvosi szakán oktatóként magyar és német nyelven. Tehát más területeken is szeretném kipróbálni magam – mondta el a váltás okairól.

Szántó Mária, Turcsányi Nikolett asszisztensek és dr. Tassy Péter – már nem sokáig fogadnak ők  (Fotó: Horváth László)

– Közel tíz év elteltével azonban nem lehet érzelemmentesen távozni. Még három hónap van hátra, s érzem, a búcsú közeledtével egyre nehezebb lesz. Sokakkal jó volt együtt dolgozni, gyógyulni. Ha tehetném, számos betegemet elvinném magammal. Az itt töltött évek biztosan meghatározó részei lesznek a szakmai életutamnak. Addig pedig még van hátra három hónap, amikor nem csak a betegségekre kell választ adnom, hanem az érdeklődő pácienseknek is. Talán ez utóbbi lesz most a legnehezebb....

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!