Mezőfalva

2017.03.07. 14:55

A hölgyeket köszöntötték a mezőfalvi művelődési házban

Mezőfalva - Mezőfalván is hagyomány, hogy nőnap alkalmából műsoros esten köszöntik és ünnepelik a településen élő hölgyeket, lányokat, asszonyokat. Ennek lehettünk tanúi és részesei most is.

Horváth László

Fergeteges hangulatú nőnapi műsorban közel háromszázan daloltak együtt Bereczki Zoltánnal és köszönték meg a kedves szavakat.

Tiszteletet és megbecsülést érdemelnek a nők - hangoztatta ünnepi beszédében Márok Csaba Mezőfalva polgármestere a hétfői községi nőnapi rendezvényen, majd a nőnap kialakulásáról, a nők társadalmi és családi szerepéről emlékezett.

Bereczki Zoltán hamar partnerre talált a közönségben, sok nőnek megdobogtatta a szívét éneklésével
Fotó: Horváth László

A köszöntő szavak után pedig Bereczki Zoltán eMeRTon-díjas magyar színész, énekes, zenei producer szórakoztatta a közönséget. Repertoárjában népszerű slágerek, színházi előadások betétdalai szerepeltek, melyhez kiváló partnerként a közönség is csatlakozott.

A kitűnő hangulatú rendezvényen többen táncra is perdültek. A buli olyan jól sikerült, hogy a résztvevők az előadásvégi vastapssal alig akarták elengedni az énekest.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!