Mezőfalva

2016.06.28. 13:02

Átadták a község önkormányzati elismeréseit Mezőfalván

Mezőfalva - A díszpolgári cím mellett Mezőfalváért-díjat és Klics Ferenc-díjat is átadtak a Mezőfalvi Vigasságokon.

Horváth László

Csanda Béláné, Danyi Andrásné és Kiss Lászlóné Mezőfalváért-díjat, Masinka László Klics Ferenc-díjat vehetett át.

Csanda Béláné az egész falu Terus néniként ismeri. Régi, hercegfalvi család szülötte, akinek felmenői is szép példát mutattak. Orvos írnokként dolgozott dr. Gál Gyula körzeti orvos mellett, munkája során megmutatkozott empatikussága, segítőkészsége. A Rózsafüzér Társulat vezetőjeként a régi hagyományoknak megfelelően szervezi a helyi katolikus vallási közösség életét. Az elesetteken önzetlenül, időt, fáradtságot nem kímélve segít. A mezőfalvi múlt jó ismerője. Odaadással gondoskodik évtizedek óta a temetőben lévő két katonasírról, amelyeket a rendszerváltás előtt községi szinten nem volt ildomos látogatni. Mellette - külön felkérés nélkül - mindenféle más emlékhelyet is ápol. Megemlékezésekről, ünneplésekről sosem maradhat el. Aktivitása számos rendezvényen megmutatkozik. Sokakat kísér el utolsó útjára, a temetéseken szép énekhangjával - felekezeti különbségek nélkül - elősegíti a szertartás ünnepélyessé tételét.

Csanda Béláné, Kiss Lászlóné, Danyi Andrásné Mezőfalváért-díjasok, Masinka László Klics Ferenc-díjas

Danyi Andrásné Margó, ahogy Mezőfalván mindenki ismeri, tisztelt és szeretett tanító néni, a falu szülötte. A tanítóképző elvégzése után néhány évig a dégi nevelőotthonban dolgozott, majd 1972 -ben került vissza férjével, Danyi Andrással Mezőfalvára tanítani. Kiemelkedő szakmai munkájának elismeréseként a helyi iskola munkaközösség-vezetője lett. Később járási szakfelügyelőként dolgozott. Munkája mellett segítette helyben és a járásban is hosszú éveken keresztül a fiatal pedagógusok szakmai fejlődését. Tanítványai a mai napig nagy elismeréssel, szeretettel beszélnek róla. Tapintatosságával, végtelen türelmével, gazdag módszertani eszközeivel elvarázsolta diákjait. Számára nem létezett olyan gyermek, akit ne tudott volna az alapkészségekre megtanítani. Nyugdíjazása előtti években a Pedagógusok Szakszervezetének helyi vezetője volt.

Kissné Lászlóné Katalin fontos szerepet vállal a közösségi életben, a falu szebbé tételében. Bútorok felajánlásával, az udvar virágosításával segítette a Tájház kialakítását, és 12 éve dolgozik a legnehezebb sorsú emberek, a mozgássérültek életkörülményeinek javításáért. Küldött a Mozgássérültek Megyei Egyesületében. Kitartó munkájának köszönhetően az egyesület jelenleg 96 tagot számlál. Áldozatos igyekezettel olyan embereket mozdít ki a közösségi életbe, akik évek óta nem léptek ki az otthonukból. Segédeszköz-bemutatókat tart, beszerzésükben közreműködik. Elkészíti az adóbevallásokat az egy százalékos felajánlásokért, ezzel is pénzt gyűjt kirándulásokra, karácsonyi, húsvéti ünnepségekre. Ezek a szép, megható összejövetelek jelentik sok nehéz sorsú ember számára a meghitt pillanatokat. Munkássága példamutató lehet sokak számára.

Masinka László Mezőfalván kezdte a focit, végigjárva a ranglétrát. 1987-ben, 15 évesen került fel az első csapathoz. 1989-ben leigazolt a Dunaferr csapatához. Egy évig a tartalék gárdában játszott, majd a katonaidő alatt a Szondi SE-ben. Leszerelése után hat évig a Dunaferr NB II-es csapatában 202 mérkőzésen lépett pályára. Sérülés miatt a versenysportot be kellett fejeznie, és 1998-ban visszaigazolt Mezőfalva Megye I-es csapatához. 2005 nyaráig egy nagyszerű időszak következett, amikor az NB2 közép mezőnyéig is eljutott a csapattal. 2005 nyarán igazolt Sárosdra játékosedzőként. 2007-ben súlyos sérülést követően fejezte be az aktív játékot. A folytatásban már csak edzősködött. 2008-ban Sárszentmiklóson dolgozott trénerként. Mezőfalvára 2011-ben érkezett vissza. 2012-ben elvégezte az UEFA B licences edzői tanfolyamát. Kiváló munkát végzett, és nagyszerűen összetartotta a csapatot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!