Mezőfalva

2017.04.21. 19:35

A falualapítóra emlékeznek Mezőfalván

A 206. születésnapját ünneplik. Az április 22-28-ig tartó rendezvényeken színes kulturális kínálattal várják a vendégeket.

Horváth László

Április 22-én, szombaton 17.30-tól a Piac téren, valamint az iskolában német nemzetiségi nappal és bállal indul a programok sora. 24-én, hétfőn a Kiss Kálmán Művelődési Házban 17.30-tól Mezőfalva évtizedei címmel Horváth László fotókiállítását szemlélhetik az érdeklődők.

Német nemzetiségi nappal kezdődik a rendezvénysorozat április 22-én a mezőfalvi Piac téren
Fotó: Horváth László

Április 23-án, kedden 16.30 és 18 órai kezdettel szintén a művelődési házban irodalmi est szórakoztatja a közönséget a helyi versbarátok és Varga Izabella közreműködésével. Április 27-én, csütörtökön az alapítókra emlékeznek. 16 órától ünnepi szentmise lesz a katolikus templomban, 16.45-től Dréta Antal, József nádor szobrának és a ciszterci rend emléktáblájának megkoszorúzása szerepel a programban. Közreműködik Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg, Márok Csaba polgármester és a Mezőfalvi Női Kar. 17.30-tól a művelődési házban beszélgetés és a Fortissimó koncertje tesz koronát a hivatalos megemlékezésre.

Április 28-án, pénteken 17.30-as kezdettel a művelődési házban helytörténeti előadásokkal - Sismándról, Ménesmajorról Szentpáli Balázs és Jamniczky Zoltán előadásában - zárul Mezőfalva 206. születésnapjának ünnepi sorozata.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!