Lóerő

2015.08.21. 13:20

Megmérettetés Junior kategóriában

Múlt hétvégén rendezte meg a Kunmadaras Motor-sport egyesület Adrenalin Extrém Fesztiválját, amely egyben Superstreet Európa Kupa is volt a különböző kategóriákban kiírt bajnokságok mellett, és bemutatók is színesítették a programot.

Bogó Anikó

Perkátáról Vátkai Zsombor a Perkáta Sport Egyesület motoros szakosztályának, mindössze 11 éves versenyzője is megmérette magát. Junior kategóriában indult, ahol 400 köbcentiméter és 20 év volt a korhatár. Zsombor egy 50 köbcentiméteres Simson motorral indult és 6. helyen végezett az erős mezőnyben. A második legfiatalabb versenyző a 17 éves Podani Milán volt, aki a kategória győztese lett. A versenyen motorozás közben látványos dolgokat kellett bemutatni, egy showműsort várt el a zsűri a versenyzőktől. Az extrém versenyen, a körülmények is extrémek voltak, a 46 fokos aszfalton kellett végrehajtani a gyakorlatokat.

Vátkai Zsombor bemutató közben. Az erős mezőnyben a 6. helyen végzett (Fotó: amatőr felvétel)

Vátkai Zsombor már 5 éves korában motorozott, akkor még egy pokedbikkal, majd babettával kezdte el gyakorolni a látványos mutatványokat. És jött a Simson, amellyel most a versenyen is sikerült részt venni. Zsombor minden nap egy órát gyakorlással tölt, az egész nyár a versenyre való készüléssel telt. A következő évben két országos versenyen szeretne indulni Zsombor, amire még többet szeretne készülni, ez természetesen úgy mehet csak, ha a tanulmányaira is annyi figyelmet fog fordítani, mint a motorozásra.

A verseny utáni nap a Junior Bajnok Podani Milán felkérte Zsombort, hogy Augusztus 20-án a Cserkeszőlőn megrendezendő Extrém délutánon tartson streetfighter bemutatót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!