Lóerő

2022.04.29. 19:00

A színek és elemek nagyszerű harmóniája

Régen hallott lelkesedéssel a hangjában hívott barátom Németországból, a kontinens talán legnagyobb közlekedéstechnikai múzeumából.

Tihanyi Tamás/FEOL

Fotó: Shutterstock

– Néhány éve adtam el fájó szívvel 1982-ben gyártott, W123-as Mercedes autómat, amely Signalrot 562 jelölésű piros színével, krómozott lökhárítójával és hűtőmaszkjával mindig vonzotta a tekinteteket, akár autós találkozón, akár csak egy benzinkúton jártam – nosztalgiázott Örsi Zsolt. – A sinsheimi hangárban már messziről észrevettem az ismerős piros szín és a krómozott elemek nagyszerű harmóniáját. A fény szinte végigszalad a delfinek testére emlékeztető sárvédők szélein. Egy szarka sem kívánhatna szebbet a csillogó lökhárítók, az utasteret körbeölelő díszek, lámpák, egyéb kiegészítők, az oldalt kivezetett kipufogó leömlők és a tetején csillaggal jelölt hűtőmaszk látványánál. 

Barátomból ezeket az érzelmeket egy 1938-as gyártású Mercedes Benz 540K Super Roadster váltotta ki. Azzal oldotta meg, hogy kellőképpen odafigyeljek rá, hogy elárulta: e nagyszerű autóból mindössze 29 darab készült, és egy nemrégiben restaurált példány 11 millió 700 ezer (igen, jól olvasták!) dollárért talált gazdára. Annyi más megszállott rajongó mellett nyilván az a bizonyos vásárló is úgy gondolta, hogy ha csak egyetlen autó testesíthetné meg a Mercedes- Benz luxusát, ez volna a legjobb választás, mivel a Roadster igazi mestermunka. Párizsban mutatták be 1936- ban az 540K-t, amely akkoriban a Mercedes jelképe lett. Csak és kizárólag megrendelésre készült, minden autót egyedileg építettek meg az ügyfelek egyéni igényei szerint a sindelfingeni üzemben. Nem csak gyönyörű, bivalyerős is lett: a soros motor nyolchengeres, 5,4 literes, amit forgódugattyús kompresszor tesz teljessé. A korábbi Mercedes-Benz 500K 118 lóerejét 180 lóerőre növelték és ezzel 170 kilométer, per óra végsebességet értek el. 

A futómű is meglepő újdonságokkal bír, amelyek közül a legfontosabb a négykerék-független felfüggesztés. A féket ugyancsak fejlesztették, hiszen a lovakat adott esetben meg kellett tudni állítani: hidraulikus, vákuum rásegítéses rendszer garantálja a biztonságot. A sebességváltó fokozatai is szinkronizáltak, ez alap-szériafelszereltségnek számított. Mégis, elsősorban nem a technikája, hanem a megjelenése tette a Super Roadstert azzá, ami: az arányok csodájává. A vonalvezetés annak ellenére harmonikus, hogy több mint ötméteres a jármű, ám – mennyire sajnálhatta ezt mindig egy harmadik – egyszerre csak ketten fértek el benne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!