színvonalas programmal készülnek

2019.01.18. 11:00

Zenével, verssel ünnepelnek Dunaföldváron

Színvonalas programmal ünneplik a Magyar Kultúra Napját Dunaföldváron, január 25-én.

duol.hu

Orfû, 2017. június 21. Csík János hegedûn játszik a Csík zenekar koncertjén a 10. Fishing on Orfû fesztivál nyitónapján 2017. június 20-án. MTI Fotó: Sóki Tamás

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.

Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.

A nap megrendezésének ötlete Fasang Árpád zongoraművészhez köthető, aki 1985-ben vetette ezt fel. Végül a nap tényleges megünneplésére a Hazafias Népfront Országos Tanácsa 1988. december végi ülésén tett felhívást és 1989 januárjában ők szervezték meg az első évfordulós rendezvénysorozatot és azóta rendre évente ünneplik meg ezt a napot.

Ennek megfelelően természetesen Dunaföldváron is megünnepeljük ezt a napot,már hosszú évek óta, olvasható a Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár honlapján.

A Dunaföldvár Kultúrájáért Alapítvány díjat alapított Dunaföldvár kultúrájáért címmel, melyet 2007 óta adunk át a Magyar Kultúra napján. A díj neve alapján könnyen kitalálható, hogy a kuratórium azoknak a magánszemélyeknek, szervezeteknek, egyesületeknek, csoportoknak adományozza a díjat évről évre, amelyek, vagy akik kimagasló munkát végeznek a város kulturális életében.

Ezen kívül, mivel nagylelkű mecénások nélkül soha nem létezett kultúra, ezen a napon az Év mecénása díjat is átadjuk.

Természetesen a díjátadás nem önmagában történik, a Magyar kultúra napját igyekszünk minden évben, ahhoz méltó műsorral megünnepelni.

Idén a MKN-ját 25-én ünnepeljük, mert a produkció, melyet erre az alkalomra szántunk, csak ezen a napon ért rá. Ez pedig nem más, mint az „Úgy szálljon hozzád ez a dal” című produkció Csík János, Őze Áron és az Esszencia együttes közreműködésével.

Az Esszencia 3 éve alakult számos neves és elismert népzenész összeállásából azzal a céllal, hogy a közönség számára eddig kevésbé ismert és megszokott módon, népzenét most a klasszikus zenével és a jazz muzsikával elegyítse.

Az Esszencia koncertjeinek különleges atmoszférája van. Zenéje elgondolkodtat, kikapcsol, felszabadít. Közönsége számára minden koncert maga egy ünnep.

A zenekar tagjai jelenleg: Lakatos Róbert, Balogh Kálmán, Bognár Szilvia, Kunos Tamás, Kováts Gergő, Bognár András

A zenekar alapítója és rendszeres vendégművésze: Csík János

A műsorban az Esszencia Produkció koncertjébe építve elhangoznak 20. századi magyar költők (Ady, Radnóty, Juhász Gyula, Weöres Sándor, József Attila) versei Őze Áron előadásában.

Jegyvásárlás a honlapunkon akár otthonról is, vagy személyesen a Műv.Kp-ban.

Vezető képünk illusztráció.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában